Így válaszd ki a tökéletes görögdinnyét!

Egyezzünk meg, hogy nagyon nehéz igazán jó görögdinnyét vásárolni. Van, amelyik túl vizes, a másik kásás, a harmadikban több a mag, mint az íz, a negyedik inkább tök ízű, mint dinnye. A kiválasztási folyamat aprólékos, oda kell figyelni, és észben kell tartani pár kritériumot, hogy hazavihessük a tökéletes dinnyénket, ami nem romlik meg a hűtőben, hanem mindenki rájár majd. 

A július elejét célszerű megvárni a hazai dinnyék vásárlásával, mert a korai gyümölcsöknek nincs sok ideje a beérésre, nem várhatunk édes gyümölcshúsra. Reméljük, a nyár hamarosan tényleg beindul, és a rengeteg esőzés mellé társul a napsütés is, hogy a lédús dinnyéknek legyen idejük sütkérezni, magukba szívni a zamatot adó napsugarakat. A nedvesség egyébként jót tesz nekik, jobban bírják, mint a perzselő aszályt.

Nem a méret a lényeg!

Vagy talán mégis, csak a nagyság helyett inkább menjünk a súlyra. Nyugodtan vegyünk fel két azonos méretű dinnyét, és állapítsuk meg, melyik a nehezebb. A finom, édes, érett dinnye ugyanis nehezebb, ezért inkább a masszív közepes méretre menjünk rá!

Figyeld a sárga foltot!

A dinnyék egyik oldalán ott van a fehéres-sárgás paca. Ez az a pont, ahol a gyümölcs a földdel érintkezett. Bár azt gondolnánk, ez esztétikai hiba, nagyon nem erről van szó, sőt, a folt állapotából is következtethetünk a dinnye ízére. Ha krémes sárga színe van, esetleg narancsosba hajlik ez a folt, akkor nyert ügyünk van, édes és érett lesz a dinnyénk.

Ezek a színek jöhetnek szóba

A csíkos dinnyéknél (crimson) figyeljünk rá, hogy a csíkok színe a lehető legjobban térjen el egymástól. Ha egyszínű (sugar baby vagy nosztalgia) óriást választunk, akkor a feketébe hajló, nagyon sötét az igazi.

A kopogtatás nem ér sokat

Még egy tapasztalt dinnyeárus sem tudja kopogtatással eldönteni, melyik a legfinomabb darab. Ez egy olyan berögzülés, amit láttunk, megtanultunk, de lényegében azt sem tudjuk, mire kell figyelni. Egyesek azt mondják, akkor érett a dinnye, ha kicsit üres, kongós, hordós hangot ad. Ha nagyon tömör, tompa, akkor túlérett, esetleg még nincs kész, hamar szedték le. Persze lehet, hogy azért hordós a hangja, mert belül széttört. Szóval a nagy kopogtatások helyett inkább a többi szempontra figyeljünk.

Nézd a szárát!

Ha túl száraz a kocsány és a körülötte lévő rész, akkor öreg, régen szedett a dinnye, ha viszont túl friss és zöld, akkor lehet, hogy még nem érett meg teljesen. Száraz, de nem annyira öreges kocsányt keressünk inkább!

Ez is érdekelhet:

Elmeséljük, mi az a mocktail, és mutatunk pár finom változatot is

A mocktail gyakorlatilag a virgin koktélok elnevezése, olyan kevert italok, melyek kreatívak és finomak, de nem használnak elkészítésükhöz alkoholt.

(Fotók: Unsplash, Pixabay)

gyümölcs | dinnye | watermelon | nyár | görögdinnye

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom