A múlt ikonjai kortárs megközelítéssel: íme, a Gucci új bútorkollekciója

Megérkezett a Gucci első bútorkollekciója, a Gucci Design Ancora, amely Sabato De Sarno regnálásakor született. A kollekció öt ikonikus darabot gondol újra öt olyan tervezőtől, akik Milánót a ma ismert dizájnfővárossá tették.

Amikor Sabato De Sarnót 2023-ban kinevezték a Gucci kreatív igazgatójává, az első kifutóshow-t a milánói Brera negyed történelmi macskaköves utcáin rendezte volna meg. Banális okból, egy jókora vihar miatt hiúsult meg a terv, De Sarno szenvedélye viszont mit sem apadt a város, és az időtlen olasz dizájn iránt. Ezt bizonyította a tavaszi, Milan Design Week előtti bejelentés: De Sarno piacra dobja az első bútorkollekcióját a márka számára.

De Sarno Michela Pelizzarit, a PS kreatív ügynökség alapítóját kérte fel a projekt kurátorának, akivel öt XX. századi emblematikus objekt újragondolását találták ki.

„Számomra a dizájntárgyak mindig is inspirációt jelentettek, különösen az ikonikus darabok” – mondta De Sarno. – Felfedeztem, megfigyeltem, gyűjtöttem őket. Feltártam a történetüket.”

A tavaszi dizájnhéten aztán be is mutatták a kollekciót a Gucci milánói zászlóshajó üzletében, a Montenapoleone utcában.

La Mura kanapé, Opachi váza és Storet szekrény:

 

Pelizzari is ráhangolódott De Sarno ötletére, aki szerinte „az első guccis idejében a márka ikonikus darabjait kereste”, ugyanakkor nem volt könnyű rátalálni a termékek megfelelő egyensúlyára. Olyan darabokat kerestek, amelyek fontos szerepet játszottak a XX. századi olasz dizájn kánonjában, mégsem váltak kultikussá vagy népszerűvé – a kortárs közegben.

„Fontos volt, hogy ikonikus, de nem szuperhíres tárgyakat válasszunk – mondta Pelizzari. – A kulttermékek mindegyike ikonikus, de nem minden ikonikus termék éri el automatikusan a kult státuszt.”

Érthető módon a Gucci igyekszik megőrizni a tárgyak exkluzív auráját: minden tétel rendelésre készül, és csak egy évig vásárolható meg a Gucci honlapján, mielőtt kivonnák a forgalomból.

A Parola lámpa és a Clessidra szőnyeg:

 

Nézzük is szét az új kollekcióban!

  • Nanda Vigo 1994-es Storet szekrénye Pelizzari szavaival „valami szexit” hoz, „női nézőponttal”;
  • Gae Aulenti és Piero Castiglioni 1980-as Parola asztali lámpája megtévesztően egyszerűnek látszik, noha három különböző típusú üvegmunkát tartalmaz;
  • Mario Bellini 1972-es La Mura kanapéját az alacsony, dobozos forma határozza meg, és heverővé vagy ülőgarnitúrává is át tud alakulni;
  • Tobia Scarpa 1960-ban tervezett Opachi vázája Pelizzari a váza „legtökéletesebb, legegyszerűbb formája”, mert „ha megkérnél egy gyereket, hogy rajzoljon vázát, az az Opachi lenne”;
  • Végül Piero Portaluppi mintájával, és a kollekció egyik legfontosabb elemével, a mélyvörös burgundi színnel játszik a Clessidra szőnyeg.

A jövőben a Gucci Design Ancora De Sarno kreatív víziójának kiterjesztésévé válik majd, ám a bevezetésekor még De Sarno és Pelizzari lelkesedése a találékony olasz formatervezés iránt számított döntő faktornak. Ezzel együtt nyitottak az új irányokra is, mert ahogy Pelizzari megjegyezte: „A Made in Italy nem csak olaszokat jelent.”

(Forrás: Wallpaper, fotók: Alecio Ferrari)

Gucci Design Ancora | bútor | bútorkollekció | gucci | dizájn

FOLYTASD EZZEL

Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek

Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú

Rendeld meg a W By Roadster magazint!

Inspirál, feltölt, felszabadít – a W by Roadster magazin egy olyan univerzumba kalauzol, amiben szívesen létezünk. Magával ragadó egyéniségeket és sztorikat mutat be és kínál inspirációt a világ minden tájáról. Szofisztikált, könnyed és elegáns, akárcsak az olvasói.

Az 2024/1. szám tartalmából:
Ha nyár, akkor irány a mediterráneum: különböző alkotókon, helyeken és élményeken keresztül járjuk be a Mediterrán térség legvágyottabb helyeit. Gyönyörű enteriőröket mutatunk be a Balaton-felvidéktől Puglián át egészen Marokkóig, valamint elkalauzolunk a régió leggyönyörűbb hoteljeibe is. Izgalmas, kreatív nőkkel beszélgetünk művészetről, alkotásról és az élet művészetéről. Divatanyagunkban pedig a szabad, korlátok nélküli létezésre inspirálunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom