Ilyen Firenze, ha a Gucci szemüvegen keresztül tekintünk rá

Bár Milánót tartják a modern olasz divatvilág fővárosának, megvan az oka annak, hogy a stílusrajongók Firenzét is éppúgy célba veszik, a toszkán gyöngyszem ugyanis a kultúra és a művészet fellegvára évszázadok óta. Első virágzását a Mediciek idején élte, most pedig a Gucci tesz hozzá a gyönyörű város csillogásához.

A Gucci ezer szállal kötődik Firenzéhez, hiszen a luxusmárka 1921-ben itt nyitotta meg az azóta is zászlóshajónak számító első üzletét. Ráadásul itt található az Archívum is, a Gucci ikonikus múzeuma, ami a Palazzo Settimanniban lelt otthonra. A divatház firenzei jelenléte egyértelműen arra utal, hogy a város nem csupán egy ékszerdoboz, hanem egy híd is, ami a múlt és a jelen kreativitását köti össze.

Gucci Firenze - az első számú üzlet

A Gucci 1921-ben megnyitotta meg butikját a Via de Tornabuoni-n, ami azóta is ikonikus hely a városban. A háromszintes üzletben a Gucci teljes kínálatát felvonultatják,

legyen szó ruhadarabokról, ékszerekről vagy kiegészítőkről.

Az első szobát a női divatnak szánták, majd következnek az övekkel, napszemüvegekkel, selyemsálakkal és keleti szőnyegekkel díszített helyiségek. Tovább haladva a falakon a kézitáskák sorakoznak, egy rózsaszín kárpittal borított lépcsőn pedig a férfi kollekcióhoz lehet jutni.

Innen a cipőkollekciókat érhetik el a vásárlók, akik miután beszerezték a számukra leginkább tetsző darabokat, ingyen fuvart kapnak vissza a szállodájukba, vagy elviszik őket az általuk kiválasztott úti célra.

Gucci Osteria da Massimo Bottura

Hova máshova vezethetne azonban az út a Gucci üzletből, mint a márka Michelin-csillagos éttermébe, az Osteria-ba, ami a Palazzo della Mercanzia-ban várja a vendégeket.

Az épületet az 1300-as években építettek, és az 1900-as években újították fel. Az étterem a Gucci vezérigazgatójának, Marco Bizzarri és a világhírű olasz séf, Massimo Bottura együttműködésének köszönhetően nyitotta meg a kapuit.

Az étlap a klasszikus olasz ételek széles kínálatát vonultatja fel, beleértve a híres firenzei steaket is. A fogások között azonban olyan fúziós remekek is megkóstolhatók, amelyek segítségével kicsit Mexikóban és Japánban is érezhetjük magunkat.

Gucci Múzeum

Az étterem vendégei fogásaik elfogyasztását követően ingyenesen megtekinthetik a szomszédos múzeum kincseit. A Gucci múzeumot 2011-ben nyitották meg, a márka fennállásának kilencvenedik születésnapján. Itt vezetett túrák keretében lehet megtekinteni az elmúlt közel száz év ikonikus Gucci-tárgyait, miközben a divattörténetbe is interaktív módon lehet betekintést nyerni.

A tárlat kialakítása során kiemelt figyelmet szenteltek a Gucci poggyászainak bemutatására is, ami egy fontos mérföldkő volt a divatház történetében.

Minden kétséget kizáróan azonban a sztár-szoba az, ami a leginkább vonzza a látogatókat.

Egy hatalmas teremben ugyanis a divatház által tervezett, világsztárok által viselt ruhadarabokat állítják ki. A vitrinbe került Florence Welch 2019-es Met Gala ruhája, valamint Dakota Johnson ékköves dressze is, amit a 2021-es Velencei Filmfesztiválon viselt.

Gucci Palazzo Boutique és könyvesbolt

A Gucci legkülönlegesebb darabjai egy exkluzív ajándékboltban vásárolhatók meg. A Palazzo Boutique-ban csupa olyan kincsek találhatók, amelyek máshol nem kerülnek kereskedelmi forgalomba. Vannak itt ritkaságnak számító könyvek, kristálykövekkel kirakott retikülök és Gucci labdák is.

(Forrás: Haute Living, fotók: Gucci)

nagy sztori | gucci | Firenze

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom