Elvarázsol és nem is enged bűvköréből a Gucci legújabb kollekciója

Őzek, nyulak, erdők, gyermeki csínytalanság és idill. Walt Disney, fel van adva a lecke!

Az olasz divatház legújabb, 2020 Pre-Fall kollekciója a So Deer To Me címet kapta (Ami szívemnek kedves – egy szójátékkal, a kedves helyett egy betűcserével az őz szóval). A lookbook és az imázsvideó helyszíne egy varázslatosan szép és békés erdő, amit akár Magyarországon is teljesen el tudnánk képzelni. Szereplői a modellek mellett az erdő apróbb állatai: nyulak, őzek, békák, sünök, baglyok, kacsák, mókusok és borzok, akik vidáman játszanak a fiatalokkal az erdő ölén, a tó partján álló, régi játszótéren. Ahogy a színes, bohém, merész és vidám ruhák is, úgy az egész kampány hangulata azt sugallja:

élvezzük az élet egyszerű örömeit, legyünk képesek újra gyermekien felhőtlenek és pajkosak lenni, tudjunk játszani és szeretni olyan nyíltsággal és kedvességgel, ahogy gyerekként tettük.

Kifejezetten szeretjük, hogy a modellek egyáltalán nem tipikusan gyönyörű fiúk és lányok, sőt – ez a választás pedig szintén kétszer aláhúzza azt az őszinteséget és gyermeki játékosságot, ami a képekből árad. Az egész kampány annyira kedvesen tündérmesei, hogy egészen elvarázsolódtunk – Lee Hazlewood és Nancy Sinatra 1967-es Some Velvet Morning-jánál pedig nem is lehetett volna tökéletesebb a zeneválasztás a videóhoz.

A kampányvideóért Alasdair McLellan rendező, valamint Alessandro Michele és Christopher Simmond művészeti vezető felelt. A So Deer To Me kampányhoz a Gucci a The Lion's Share Funddal kötött partnerséget, amely egy veszélyeztetett állatokat mentő szervezet – a divatház minden alkalommal médiabevételének fél százalékát utalja a szervezetnek, ha egy reklámban állatok szerepelnek.

Gyönyörű lookbook és imázsfilm, ebben a sokszor elég sötét fellegekkel tarkított időszakban csodálatos felüdülés a kampányból áradó vidámság és ártatlanság.

Ez is érdekelhet:

A hatvanas évek Riviérájára repít a Chanel legújabb kollekciója

Mediterrán tengerpartok, drámai naplementék, balzsamos eukaliptusz- és murvafürt-illatok bekapcsolva.

(Fotók: Gucci)

ősz | nancy sinatra | velvet morning | so deer to me | gucci

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom