Gyakorlatilag eltűntek a turisták Európa egyik legszebb szigetéről

A koronavírus-járvány súlyos gazdasági következményeként meredeken, az előző évhez képest 84,1 százalékkal csökkent a Ciprusra látogató turisták száma tavaly.

A ciprusi statisztikai hivatal adatai szerint több mint 631 ezer turista járt a Földközi-tenger keleti medencéjében fekvő országban, szemben a 2019-ben mért több mint 3,9 millióval.

Decemberben mindössze 9682 turista érkezett a szigetországba, ami 91,2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

A ciprusi hatóságok márciusban rendelték el az ország határainak lezárását a külföldi turisták előtt. A beutazási tilalom június 8-ig volt hatályban, utána fokozatosan, a járványügyi kockázatok figyelembe vételével lazították az előírásokat.

Ciprus hazai össztermékéhez (GDP) általában mintegy tizenöt százalékkal járul hozzá az idegenforgalom. Tavaly az előző negyedévhez képest január–márciusban 0,9 százalékkal, április–júniusban pedig 13,1 százalékkal csökkent a GDP nominális értéken, míg július–szeptemberben 9,4 százalékkal emelkedett.

Éves összevetésben az első negyedévben 1,5 százalékos növekedést, míg a másodikban 12,3 százalékos, a harmadikban pedig 4,4 százalékos csökkenést mértek.

Ez is érdekelhet:

Velence már-már titkosszolgálati szinten figyeli a turistákat

Figyelik, mikor sétálsz. Monitorozzák, mikor gyorsítasz vagy lassítasz, és mikor hagyod el a várost. És ez még csak a kezdet.

(Forrás: MTI, fotók: Pixabay)

turisták | elmaradt | utazás | covid-19 | koronavírus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom