Hamarosan áthajthatunk a hidak hercegén

Kuwaitban az idén átadják majd a világ leghosszabb hídját, amelyet az ország 13. emirjéről neveztek el, és amely az újjáélesztett selyemúthoz is kapcsolódna.

Hidakkal előszeretettel foglalkozunk a Roadsteren, ajánlottunk már top ötöt Európából, különlegeset Vietnámból, és foglalkoztunk olyan világsztárokkal is, mint a Golden Gate. Hanem a Sheikh Jaber Al-Ahmed Al-Sabah eddig nem került terítékre, érhetően, hiszen még nincs is készen.

Ha elkészül, annál figyelemreméltóbb lesz: a szerény hárommillárd dolláros költségvetésével jelenleg a világ egyik legnagyobb infrastrukturális beruházásának számít, és ez lesz a leghosszabb híd a világon.

A Kuwaiti-öböl közlekedése hamarosan még pörgősebb lesz

A 13. kuwaiti emirről elnevezett hídon simán megrendezhetnek majd egy maratont, elvégre több mint 48 kilométer hosszan nyújtozkodik majd Kuwait City és a tőle északra lévő, egyelőre még nem is létező Subiya New Town között. És ha ez nem volna elég, a feljesztés egy még nagyobb terv, az ősi selyemút újraélesztése része.

Nem véletlenül nevezték el az egykori uralkodóról a projektet, elvégre az a Kuwaiti Nemzeti Fejlesztési Terv 2035 része, márpedig a néhai emir rengetegett tett az ország fejlesztéséért. Végeredményben a hidat nevezhetnénk egy rendkívül hosszú mólónak is, amelynek a leglátványosabb része a 335 méter magas, aszimmetrikus kábeltartó pillér.

A projekt befejezése után a jelenlegi egyórás autóút kevesebb mint húsz percre rövidül az öböl két pontja közt. A hidat a Hyundai E&C építi egy helyi kivitelezővel, a Combined Group Contracting Companyval közösen.

kuwait | beruházás | arab félsziget | perzsa-öböl | híd

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom