Három hónapig élt egy reptéren egy férfi, senki sem vette észre

Ugye megvan Tom Hanks Terminál című filmje, amelyben kilenc hónapig hontalanként él egy reptéri terminálon? Úgy fest, ismét az élet utánozza a művészetet, ugyanis egy harminchat éves kaliforniai férfi az O’Hare Nemzetközi Repülőtéren megismételte ezt a bravúrt.

Aditya Singh október 19-én érkezett meg egy belföldi járattal Chicagóba. Leszállt a repülőgépről, beért a terminálba, majd három hónapig ki sem lépett onnan.

Hónapokon át nem vették észre, ahogy a végtelen folyosókon vándorol, várókban és éttermekben ül, a mosdókat használja, mígnem néhány napja a biztonságiak odaléptek hozzá, és kérték, hogy igazolja magát. Erre ő egy reptéri alkalmazott igazolványát mutatta be, amelyről gyorsan kiderült, hogy nem az övé, ezért őrizetbe vették, majd átadták a rendőrségnek.

Rövid nyomozás után kiderült a személyazonossága, és az is, hogy ismerősei Kaliforniában már októberben bejelentették az eltűnését.

A rendőrség feljelentést tett ellene hivatalos személy megszemélyesítése és ötszáz dollárnál kisebb értékű lopás miatt. A tárgyalás előző vasárnap elkezdődött, a bíró 10 ezer dolláros óvadékot szabott ki rá, ítélethirdetésig a Cook megyei rendőrség őrizetében marad.

Aditya Singh a bíróságnak a tárgyalás során azt mondta, hogy a járványhelyzet miatt nem merte elhagyni a repülőteret.

Azt is megállapították, hogy Singh úr nem jelentett biztonsági kockázatot a repülőtéren dolgozókra és az utasokra sem.

A férfi a kaliforniai Orange-ben él, egy Bubby LLC nevű kommunikációs cégnél dolgozik, amely főleg a közösségi médiára gyárt tartalmakat. Fő munkájuk egy plüssfigura, Bubby mackó YouTube-csatornájának kezelése. Singh LinkedIn-profilja szerint két diplomát szerzett karrierje során: egy közgazdasági diplomát Londonban, és egy másoddiplomát az Oklahoma Állami Egyetemen idegenforgalom szakon.

Egyelőre nem derült ki, hogy miért is ment Chicagóba.

(Forrás: The New York Times)

kalifornia | chicago | terminál | tom hanks | asitya sing

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom