Zseniális finomsággal merített inspirációt a Harry Potter-könyvekből ez a ház

Ha Harry Potter-tematikájú terekre gondolunk, tuti, hogy a borzasztó kínosan antikolt, purhabos Roxfort-utánzatok jutnak az eszünkbe. Na ez a minimalista ház egészen máshonnan merített a Potter-univerzumból, meg is lett a csodálatos eredmény.

Aranyszínben játszó cédrus és szürke panelek adják ennek a gyönyörű, több pavilonból álló michigani háznak a gerincét, melyet az Iannuzzi Studio tervezett.

A Briarcliffnek keresztelt otthon különleges inspirációját az építészek a Harry Potter-könyvek univerzumából merítették, méghozzá abból a koncepcióból, ahogy a varázsvilágban varázslattal feltérképezhetetlenné lehet tenni egy helyet, valamint el lehet rejteni egy épületet az emberek elől úgy, hogy az közvetlenül a szemük előtt van.

A csodás otthon egy kreatív, művészetkedvelő család számára készült, a házat pedig úgy süllyesztették a dombos telekre, hogy mindig legyen egyfajta felfedezés-érzés is a ház megpillantása.

“A Harry Potter-történetekben végig szerepel ez a koncepció, miszerint egy épületet vagy helyet mágikusan el lehet rejteni és feltérképezhetetlenné tenni. Ott van, de mégsem látható sem térképen, sem szabad szemmel”

— magyarázza az építészstúdió.

Az 595 négyzetméteres otthon emellett a michigani farmerépületekből merített ihletet: ahogy növekszik a család, úgy építik egymáshoz a nyeregtetős épületeket. A ház négy részből áll, melyek közül a negyedik egy remek medencére és jacuzzira tekint.

A belső tereket csodálatosan járja át a fény, az enteriőrben pedig hála az égnek egy pillanatig sem látunk egyetlen Griffendél-Mardekár vagy Tűzvillám és hasonló, kínos Harry Potter-referenciát, ehelyett elegáns minimalizmus és meghitt harmónia várja a lakókat.

Gyönyörű lett, gratulálunk, részünkről övék az idei házkupa.

(Fotók: Rafael Gamo)

építészet | harry potter | michigan | usa | dizájn

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom