A hibrid munkavállalók jóval többet költenek azokon a napokon, amikor az irodából dolgoznak, mint amikor otthonról végzik munkájukat. A pluszköltség nagy részét az ebéd jelenti.
A pandémia óta világszerte milliók munkavégzése változott meg. Egyre többen dolgoznak otthonról vagy hibrid munkarendben. Egy friss kutatás most azt vizsgálta, többet költünk-e akkor, ha meg kell jelennünk az irodában, mint a home office-os napokon.
Az Owl Labs nemrégiben tette közzé úgynevezett State of Hybrid Work jelentését, amihez a kutatásban kétezer, teljes munkaidőben dolgozó amerikai vett részt. A vizsgálatba olyanokat vontak be, akik legalább kettő, vagy annál több főt foglalkozó vállalatnál dolgoznak, tehát az egyéni vállalkozók nem szerepelnek a mintában.
A válaszadók hatvanhat százaléka irodában, huszonhét százalék hibrid munkavégzésben dolgozik, hét százalék pedig távmunkás.
A hibrid munkarendben dolgozók negyvenöt százaléka heti három napot tölt az irodában. Ötvennyolc százalékuk a beérkezést követően kávézik, társasági életet él, majd a nap hátralévő részében aktívan végzi munkáját. Azonban a bejárás többletköltségekkel jár számukra, huszonkilenc százalékuk pedig az ingázás miatt béremelést is elvárna a munkáltatójától.
Huszonnyolc százalékuk azt szeretné, ha az irodában ingyenes, vagy részben támogatott étel és ital várná.
Az ok nem véletlen. A megkérdezett hibrid munkarendben dolgozók nagy része arról számol be, hogy jóval többet költenek étkezésre azokon a napokon, amikor irodai környezetben kell dolgozniuk, mint akkor, ha home office-ban vannak. Emellett jelentősek az ingázáshoz kapcsolódó költségeik is, de sokan fizetnek a parkolásért is.
(Forrás: RobbReport, fotók: Getty)
költségek | hibrid munka | home office | távmunka
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
A legjobb programok azoknak, akik nem a hűvös szoba kanapéján töltenék július első napjait
Elképesztően stílusos a mozdulatlan szurkoló, aki a kongói válogatott kabalájává vált a vb-n
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!
