Amikor a kísérleti gasztronómia fogalma találkozik egy két Michelin-csillagos étteremmel, egy innovatív gondolkodású séffel és két ultramodern dizájnerrel, akkor a végeredmény garantáltan olyan lesz, amitől leesik az ember álla.
A kísérleti gasztronómiájáról híres amszterdami Steinbeisser két Michelin-csillagos séfje, Edwin Vinke exkluzív vacsoráját nem mindennapi kiegészítőkkel koronázta meg. A fogások alapvetően is igazán különlegesek voltak, hiszen aprólékos munkával, innovatív gondolkodással készültek,
de a tálalás mellett éppen olyan meglepőek voltak azok az evőeszközök is, amelyeket az éhes vendégeknek használniuk kellett az étkezés során.
A Stian Korntved Ruud az eseményre száz százalékig őshonos erdőkből származó fából, kézzel faragott kanalakat, amelyekre egyenként három órát áldozott az életéből és a végtelennek tűnő türelméből. A tökéletes formák, a mérnöki precizitás, a vonalak finomsága miatt az eszközök szobrászati remekművekkel is felérnének.
Csakúgy, mint Sarah Hurtigkarl dán dizájner által megálmodott, rendkívül kreatív fém evőeszközök, amelyek új szintre emelték az est hangulatát. A kortárs étkezési kultúrát szimbolizálni hivatott evőeszközökben a kanalak, a villák és a kések találkoznak olyan hétköznapi tárgyakkal, mint az olló, vagy éppen a csavarhúzó.
A fém evőeszközök értékét növeli, hogy mindegyik kézzel készült, egyedi darab, tömeggyártásban egyáltalán nem kaphatók.
Bár az evőeszközökkel nem lehetett egyszerű a fogások elfogyasztása, az élmény, amit a kísérleti gasztronómia és a kortárs dizájn vívmányai nyújtottak, garantáltan felejthetetlen volt a maroknyi szerencsésnek, aki részt vehetett a különleges vacsoraesten.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Caroline Prange)
Amszterdam | étterem | Michelin | holland | evőeszközIlyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!