Engedtek a világ legszigorúbb koronavírus-korlátozásaiból, de ez még mindig nem az igazi szabadság

Hongkong megszüntette a legtöbb covidkorlátozást, hogy minél több turistát fogadhasson.

Csaknem háromévnyi bezártság és a világ legszigorúbb belépési követelményei után Hongkong hivatalosan is nyitva áll az utazók előtt. Néhány szabály azonban továbbra is érvényben marad.

Továbbra is PCR-tesztet kell készítenie mindazoknak, akik leszállnak a hongkongi nemzeti repülőtéren, valamint a városban töltött hetvenkettedik óra után és az ötödik napon is tesztelni szükséges.

Azoknak pedig, akik pozitív tesztet produkálnak, karanténba kell vonulniuk.

Vannak azonban engedmények is: megszüntetik a Leave Home Safe nevű alkalmazás használatát, és feloldják a Hongkongba érkezők sárga egészségügyi kódját is, ami korábban megtiltotta számukra azt, hogy negatív koronavírusteszt ellenére is éttermeket és bárokat látogassanak.

A városban így szabadon lehet mozogni az egészségeseknek, igaz, a maszkviselés továbbra is kötelező, és nem engedélyezik a tizenkét fő feletti összejöveteleket sem. Az oltási igazolás bemutatása is szükséges.

Úgy tudni, a január 22-től kezdődő holdújévi ünnepek miatt még nagyobb változások következhetnek. Ez pedig mindenképpen üdvözlendő azok számára, akik vissza akarnak térni a város éjszakai életébe, díjnyertes éttermeibe és bárjaiba.

(Forrás: Bosshunting, fotók: Getty Images)

járványügyi intézkedés | korlátozás | pandémia | hongkong | covid

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom