Ez a szomszédos ország már teszteli a digitális útleveleket

Horvátország Finnország után szintén megkezdte a digitális útlevelek tesztelését, ami jelentősen megkönnyíti majd a horvátoknak határátlépést.

Az utazás leegyszerűsítése és az utasok biztonságának javítása a legfőbb célja a horvát Digital Travel Credential (DTC) projektnek, amelyben a legújabb technológiákat alkalmazzák. Úgy vélik, a digitális útlevelek számos előnnyel járnak és nagyon könnyen lehet használni őket.

A Total Croatia tájékoztatása szerint a digitális útlevélhez tartozó informatikai megoldásokat a horvát belügyminisztérium koordinálásával dolgozták ki. A projekt zágrábi bemutatóján pedig minden érdeklődő le is tölthette mobiltelefonjára az ehhez készült applikációt.

A horvát állampolgárok a Certilia nevű alkalmazáson keresztül kapnak értesítést a határátlépésekről, és külön kijáratokat is használhatnak majd annak érdekében, hogy

csökkentsék a várakozási időt.

Jure Sertić, a horvát kereskedelmi ügynökség vezetője szerint a projekt jelentős lépés a modernizáció felé és megkönnyíti az utazást. Emellett az adminisztráció digitalizálását is előremozdítja mind az országban, mind pedig az Európai Unióban.

A tesztüzem első szakaszában a szolgáltatás csak androidos telefonokra elérhető, az iOS verzió pedig az év végére várható. Jó hír a horvátoknak, hogy nemcsak közúton, hanem a zágrábi repülőtéren is használható lesz az alkalmazás.

Horvátország Finnország után a második az EU-ban, ahol tesztelik a digitális úti okmányokat. A skandináv ország augusztusban kezdte meg a próbaüzemet, melyet a hatóságok ott is nagyon pozitívan értékeltek.

(Forrás: Schengenvisainfo, fotók: Getty)

utazás | digitális útlevél | igazolvány | útlevél | Horvátország | digitális igazolvány

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A hely, ahonnan nem akarsz hazamenni – Spirit Hotel
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom