Vélhetően jóval drágább lesz idén a nyaralás a magyarok legkedveltebb úti célján

Legalábbis ezt mondják az elemzők és a szakemberek, az áremelkedéséért pedig szerintük az euró a felelős.

Horvátországban 2023 januárja hivatalos fizetőeszköz az euró, aminek az árakra gyakorolt hatását kezdetektől vita övezi. Boris Lalovac volt pénzügyminiszter szerint a nyári szezon előtt megszokottnak számít az árak emelkedése és ez idén sem alakul másként – írja a VG horvát forrásokra hivatkozva.

Az Index.hr árösszehasonlításából kiderül, hogy 2020-ban 1,06 euróba (413 forintba) került a tojás húsvétkor, idén pedig 1,29 euróba (503 forintba). A sonka is drágult, a korábbi 5,57 euró (2172 forint) helyett ma 6,49 eurót (2531 forintot) kérnek érte.

Az Index.hr egy közgazdászt is idéz: Damir Novotny elmondta, hogy a turisztikai szezon mindig hatással van az árak növekedésére, amit azzal magyaráz, hogy Horvátországban egyes termékek és szolgáltatások árai még mindig alacsonyabbak, mint az eurózóna többi országában, a vásárlóerő-paritás pedig továbbra is alacsonyabb náluk – olvasható a VG cikkében. Hozzátette még, hogy míg Görögországban, Spanyolországban vagy Franciaországban a lakosság és a turisták étkeztetése után többlet keletkezik, addig Horvátország nincs ebben a helyzetben, helyette importálnia kell, ami így nyomást gyakorol az árakra.

(Forrás: VG, fotók: Getty Images)

nyári szezon | drágulás | utazás | Horvátország

FOLYTASD EZZEL

A Duna válasza a rooftop bárokra a Szabadság és az Erzsébet hidak ölelésében

Valódi legenda telefonnal: Polly Dániel és a Xiaomi 14 művészi projektje

Rendeld meg a Roadster magazin 15. számát!

Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom