Hamarosan hotelt varázsolhatnak a világ egyik leghíresebb felhő­karcolójából

A Chrysler Building minden kétséget kizáróan New York legikonikusabb épületei közé tartozik. A városba látogatók ennek ellenére jelenleg szinte semmit nem láthatnak a belsejéből, friss hírek szerint ez azonban hamarosan megváltozhat.

Az 1930-ban átadott felhőkarcoló a maga 318,9 méteres magasságával annak idején a világ legmagasabb épületének számított. Igaz, ezt a megtisztelő címet nem túl sokáig, pontosan 11 hónapig viselhette, míg el nem készült az Empire State Building.

Ennek ellenére mind a mai napig a föld legmagasabb téglaépületeként emlegetik, habár egy belső acélvázzal is rendelkezik.

Kétségtelen, hogy Manhattan látképét nagy mértékben meghatározza az art deco stílus szimbólumának számító felhőkarcoló, amelyet Walter Chrysler, a nagy amerikai autógyártó alapítója építtetett azzal a céllal, hogy reprezentálja a vállalat erejét. Ennek köszönhető, hogy egy sor autóipari szimbólum került az épületdíszek közé.

Ami pedig a jelent illeti, a Chrysler Building idén januárban eladósorba került, nemrégiben pedig nyélbe is ütötték az üzletet. Az épület utoljára 2008-ban cserélt gazdát, akkor 800 millió dollárért vásárolta meg 90 százalékos tulajdonrészét egy Abu-Dzabi székhelyű befektetési cég. Most ennél jóval olcsóbban kelt el, a Signa Holding GmbH, Ausztria legnagyobb magántulajdonban álló ingatlancége és a New York-i RFR Holding LLC mindössze 151 millió dollárt fizetett érte.

Mindennek az áll a hátterében, hogy a 77 emeletes felhőkarcoló jelenleg alacsony kihasználtsággal működik, a bérleti és fenntartási költségei növekednek, az általa termelt bevételek pedig csökkennek.

Főként irodáknak ad otthont, ám a kis méretű helyiségeivel nem tudja felvenni a versenyt az új és modern irodaházakkal, amelyek sokkal világosabb, tágasabb és fejlett technológiával felszerelt munkakörnyezetet kínálnak, ezzel elcsábítva a potenciális bérlőket.

Erre a problémára jelenthet megoldást, ha az új tulajdonosok hotellé alakítanák.

A Bloomberg tájékoztatása szerint ezt az opciót erősen fontolgatják, tehát minden esély megvan rá, hogy a világ egyik legismertebb felhőkarcolójából hamarosan hotel legyen. Egy ilyen beruházás persze nem lenne olcsó, sem pedig egyszerűen kivitelezhető.

Becslések szerint 150-250 millió dollárt kellene renoválásra költeni, ráadásul szigorú előírásokat kell betartani, hiszen a Chrysler Buliding történelmi emlékműnek számít.

Mindezek ellenére még mindig ez tűnik a legjobb opciónak, ha az új befektetők nyereségessé kívánják tenni. A turisták minden bizonnyal szívesen látogatnák ezt az ikonikus épületet, és imádnák a felsőbb szintekről eléjük táruló panorámát. Mindennek tükrében simán elképzelhető, hogy néhány éven belül a Chrysler Building lesz a Nagy Alma legmenőbb és legnépszerűbb szálláshelye.

Ez is érdekelhet:

Amerika kedvence lett a születésekor kigúnyolt art deco épület

Az Empire State Building New York egyik klasszikus épülete, Amerika nagyságának szimbóluma, ami ma is hat: nemrég például újragondolták római kori és brutalista épületként is.

(Képek: Getty Images)

turizmus | torony | nagy sztori | chrysler building | new york

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom