Close
Humanitárius folyosókat nyitnak Ukrajnában

Humanitárius folyosókat nyitnak Ukrajnában

Fegyvernyugvás életbe léptetését és humanitárius folyosók megnyitását ígérte a polgári lakosság és a külföldi állampolgárok távozásához közép-európai idő szerint kedd reggel 8 órától öt ostromlott ukrán városnál – Kijevnél, Csernihivnál, Harkivnál, Szuminál és Mariupolnál.

Igor Konasenkov vezérőrnagy, a tárca szóvivője bejelentette, hogy a menekítésre szánt útvonalakat megnyitották.

Kijevből és Csernhivből egy-egy folyosó vezet Fehéroroszország, illetve Oroszország felé, Harkivból, Mariupolból és Szumiból két-két út nyílik meg ukrán, illetve orosz területre. Az orosz fél a humanitárius folyosók megnyitásának szándékáról az ukrán kormány mellett előre értesítette az ENSZ, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának illetékes szerveit, valamint több nagykövetséget és más nemzetközi szervezeteket is tájékoztatott.

Így festett Kijev a háború előtt

A TASZSZ hírügynökség szerint Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes, a Kijev által nem ellenőrzött területek reintegrációjával foglalkozó minisztérium vezetője bejelentette, hogy Kijev a Szumiból Poltavába vezető evakuációs útvonalat kész biztosítani. Elmondta, hogy a városból a helyi lakosok mellett indiai és kínai diákok is távozni fognak.

(Forrás: MTI)

kijev | ukrajna | oroszország | fehéroroszország | magyarország

FOLYTASD EZZEL

Háromnapos kanyartúra négy ország érintésével a Júliai-Alpokban, egy igazán klassz túramotorral, a régió legszebb útjain

Amikor megérint a prémium autózás érzése – a Pappas Auto három évtizede hazánk élvonalában

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram