Idén Bécsben rendezik meg a Smart City Summit csúcstalálkozót

Május 4–5-én megrendezik Bécsben a Smart City Summit csúcstalálkozót, amelyen arra keresik a választ, mit kell tenni ma ahhoz, hogy a jövőbe is élhetők maradjanak a városok.

A Smart City Summit az osztrák főváros 2021. április 27. és május 12. között megrendezett nagyszabású startupfesztiválja, a ViennaUp’21 egyik kiemelt rendezvénye. A csúcstalálkozón negyven ország több mint négyszázötven gazdasági, tudományos és közigazgatási szakembere, valamint vállalkozása vesz részt.

Így képzelik el a emberléptékű városnegyedet Szingapúrban

A digitális, angol nyelvű Smart City Summit első napja egy online konferencia, ahol olyan kérdéseket vitatnak meg, mint a városok szerepe a körforgásos gazdaság bevezetésébe, az épített környezet szén-dioxid-kibocsátásának csökkentése,

az urbanizációs problémák megoldása kerületi szinten, a digitalizáció, a hidrogén városi gázként való felhasználása,

vagy a koronavírus-járvány tanulságai.

A rendezvény második napján konkrét problémákra keresnek megoldást a résztvevők. Lesz workshop például arról, miként valósítható meg a körforgásos gazdaság a bécsi reptéren, vagy hogy miként lehet elérni a klímasemlegességet az egyes városrészek szintjén. Az ingyenes rendezvényre egészen az esemény kezdetéig, 2021. május 4-ig lehet regisztrálni ezen a honlapon.

A 21. század városai

A kaliforniai projekt mellett a világ több pontján is futurisztikus városfejlesztési megoldások vannak születőben. Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg Szaúd-Arábia történetének egyik legfontosabb városfejlesztési projektjét mutatta be januárban, amelynek a keretén belül egy százhetven kilométer hosszú, karbonsemleges, megújuló energiából működtetett várost húznának fel.

Így képzelik el a 170 kilométeren át húzódó várost Szaúd-Arábiában

A távol-keleti Szingapúrban pedig egy futurisztikus városnegyedet terveznek, amelyhez automatikus szemétgyűjtés, környezetbarát központi hűtés, valamint autómentes centrum is tartozna.

(Forrás: Octogon)

urbanizáció | ViennaUp’21 | koronavírus-járvány | konferencia | koronavírus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom