Még hajrázik egy utolsót a nyár: gyönyörű időnk lesz jövőhéten!

Szeptember utolsó hetében visszatér a nyugodt, napos idő.

Szeptember utolsó hetében visszatér a napos, nyugodt idő, 23-28 Celsius-fok körüli maximumokkal. Néhol megélénkülhet a szél és hajnalban már megjelennek a pára- és ködfoltok is – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn délelőtt még az ország nyugati, délnyugati részén lehet több a felhő, és ott előfordulhat eső, záporeső, esetleg délen zivatar is. Ezt követően ezeken a területeken is naposra fordul az idő. Északkeleten és a Nyugat-Dunántúlon élénk lesz az északias szél, majd napközben egyre nagyobb területen mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 22 és 29 fok között alakul, legmelegebb a keleti, északkeleti vidékeken várható.

Kedden már sok napsütésre lehet számítani, kevés gomoly- és fátyolfelhővel, csapadék nem várható. Hajnalban pára-, illetve ködfoltok képződhetnek. Az északkeleti, keleti szél néhol időnként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 11 és 17, délután 23 és 28 fok között alakul. Szerdán hajnalra kialakulhatnak pára- és ködfoltok, de napközben napos idő várható általában kevés fátyol-, illetve gomolyfelhővel, csapadék nélkül. A keleties szél néhol időnként megélénkül. A hajnali 10-17 fokról 23 és 28 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Csütörtökön hajnalra pára-, illetve ködfoltok képződhetnek, de napközben napos, száraz időre van kilátás általában kevés gomoly- és fátyolfelhővel. Néhol megélénkülhet a keleti, délkeleti szél. A minimum-hőmérséklet 9 és 16, a maximum 23 és 28 fok között valószínű.

Pénteken hajnalban előfordulhatnak pára- és ködfoltok, majd napközben sok napsütésre kell számítani gomoly- és fátyolfelhőkkel, csapadék nem valószínű. Néhol időnként megélénkülhet a déli, délnyugati szél. Hajnalban 9-16, a délutáni órákban 23-28 fok várható.

Szombaton hajnalban pára-, ködfoltok kialakulhatnak, majd napközben változóan felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napsütéssel, helyenként előfordulhat csapadék. A délnyugati, majd az északi, északnyugati szelet sokfelé élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A hajnali 9-17 fokról délutánra 21 és 28 fok közé melegedhet fel a levegő.
Vasárnap változóan felhős idő valószínű, általában többórás napsütéssel, a csapadéknak kicsi az esélye. Többfelé megélénkülhet, helyenként megerősödhet az északi szél. Hajnalban 7-16, a délutáni órákban 19-24 fok valószínű.

(Fotók: Unsplash)

időjárás | meteorológia | ősz | szeptember

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Mutatjuk mit csinálj Horvátországban, ha elered az eső!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom