Close
“Nálunk a Bikavér maga a bor és a fajta” – ifj. Lőrincz Györggyel beszélgettünk a St. Andrea Szőlőbirtokon

“Nálunk a Bikavér maga a bor és a fajta” – ifj. Lőrincz Györggyel beszélgettünk a St. Andrea Szőlőbirtokon

Tokaji aszú és egri bikavér. Hosszú évtizedekig ez a két bor vitte hírünket a világban, hol iható, hol totálisan ihatatlan formában. Aztán a kétezres évek elején mindkét borvidék elkezdett visszatáncolni a szakadék széléről: a minőség a szőlőben és a pincében is erőt demonstrált a mennyiség felett, köszönhetően néhány, azóta ikonikussá vált termelőnek – mint amilyen a St. Andrea is.

“Eger egy hatalmas robbanás előtt áll, sok minőségre való törekvés indult el” – meséli ifj. Lőrincz György. És ez azoknak a fogyasztóknak a legnagyobb örömhír, akik sajnos csúnyán pofára tudtak esni az egri borok lépcsőin, főleg, ha óvatlan turistaként a legendás Szépasszony-völgyben keresték az egri borok igazságát.

A lassan húszéves St. Andrea megbízható, jól értelmezhető, finom boraival a fejlődés egyik motorja, a hangsúly a bikavéren, és fehér párján, az egri csillagon van.

Ahogy ők mondják, “a hagyományokból kiindulva, a kor minőségi elvárásai mellett szeretnének termőhelyeik egyediségét kifejező borokat termelni”. A tanulás persze nem ért véget, sőt, most kezdődik igazán, hiszen néhány éve csak, hogy Lőrincz György mellé fia, ifj. Lőrincz György is bekapcsolódott a munkába, főként a szőlészeti oldalon.

A fókusz a borvidék hagyományos fajtáin van, azokon, amelyeket az elődök is termeltek: ilyen az olaszrizling, a hárslevelű, a furmint, a kadarka és a kékfrankos. Nem csoda, hogy a már említett házasítások alapját is ezek a fajták adják, a különbséget pedig a területek, dűlők egyedi karaktere jelenti – négy település határában kilenc dűlő, összesen negyvenöt hektáron.

“Tizennyolc fajtával dolgozunk, a borvidéken hatvankettő van. Biztos, minden fajta jó, de nem lehet ugyanúgy elkészíteni egy rajnait és egy sauvignon blanc-t, fajtához igazítottan kell a termelést megvalósítani, és megtalálni az egyes fajták szerepét a házasításokban.”

Bár a levegőben már erősen benne a generációváltás – akár Bukolyi Marcira, Nyolcas Ádámra vagy Böjt Gergőékre gondolunk –, a nagy öregek tapasztalait érdemes beépíteni a mindennapi munkába. Ma már teljesen természetes például, hogy a fiatalok időről időre összejönnek, kóstolnak, próbálják elhelyezni saját boraikat a világban, és beszélgetnek, hogy és mit lehetne fejleszteni. De azt is nézik, milyen fajtákkal, milyen technikákat, technológiákat használva dolgoztak régen.

“Nincs tapasztalat a saját fajtáinkkal: nem tudjuk, hogy kell telepíteni, hova, milyen térállással, hogy kell bánni a pincében a kékfrankossal, furminttal. A világfajtákra vonatkozóan ez a tudás megvan. Mi arra próbáljuk fektetni a hangsúlyt, hogy a saját fajtáinkat a lehető legjobban megismerjük. Itt a kékfrankos kell, hogy minden bikavérnek az alapja legyen” – mondja Gyuri.

Bikavérnek egyébként régen a pince legjobb borát hívták, a St. Andreánál is erre törekednek. Ezért lehetséges például, hogy a pince négy bikavére – az Áldás, a Hangács, a Merengő és a Nagy-Eged-hegy – mellé néhány hete megérkezett az ötödik is, az Igazán.

“Nálunk a bikavér maga a bor, maga a fajta, ennek az egyedi karaktereit szeretnénk megmutatni az Egri borvidéken.”

A koncepció, hogy a bor a lehető legátfogóbb képet adja a borászatról, és ehhez meszes, tufás, palás, zeolitos, agyagos területekről is a legjobb hordókat válogatták ki. Hivatalosan csak a 2016-os évjárattal indul az Igazán, a limitált 2014-es évjárat az illedelmes bemutatkozás.

Az erős alapot ezzel együtt a pince fehér csúcsbora, a Napbor adja, ami 2017-ből a korábbiakhoz képest még frissebb és gyümölcsösebb. Az olaszrizling, hárslevelű, leányka, chardonnay, pinot blanc, sauvignon blanc és viognier házasítás a belépő kategória, könnyen értelmezhető, jóivású, de tartalmas bor, a Boldogságos és az Örökké – szintén fehér házasítások, de már részben vagy egészben hordóban érlelve – előfutára.

Most már vannak tudatos koncepciók, előre kijelölik, melyik alapanyag melyik borba kerül – persze véglegessé csak a válogatás és a kóstolás után válik. Erről pedig jellemzően apa és fia együtt dönt, kivéve egy-egy házi feladat-bornál, minden évben. Ez Gyuri saját játszótere, amiből csak a végeredményt mutatja meg.

A legújabb ilyen bora a Panagia – görögül azt jelenti: a legszentebb –, egy hordóválogatás az Örökkével nagyjából egy kategóriában, érett sauvignon blanc-ból, chardonnay-ból, rajnaiból, pinot blanc-ból és egy kevés hárslevelűből, a ’16-os évjáratból. Legközelebb pedig az első vörös házasítás érkezik, pinot noir egy kevés syrah-val.

Erre már csak azért is kapjuk fel a fejünket, mert a bikavérek mellett tagadhatatlanul a pinot a pince lelke, a Csakegyszóval, a Valóban méltó és a Kis- és Nagy-Eged-hegyről készített pinot noiroknál jobban talán egy bor sem képes jobban visszaadni a változatos talaj és a mikroklíma egyedi karakterét.

“Úgy érezzük, Eger potenciális első számú termőhelye lehet a pinot noiroknak. Aki szeretne megismerkedni a borvidékkel, a legjobb, ha először egy pinot-t kóstol, így rögtön el tudja helyezni a világ bortérképén a borvidéket, hiszen tudja, hogy ez a fajta mit tud a világ más régióiban.”

A már említett Nagy-Eged-hegy ilyen szempontból is kívülálló: a termőhely miatt minden bor színe fekete, itt már-már mediterrán a klíma, a talaj pedig csupa mészkő.

“Ha egyszer megtanulunk szőlőt termeszteni és bort készíteni, ez lehet ez a terület, ahonnan a legnagyobb presztízsű borok származnak” – mondja róla Gyuri.

A borokon túl is bőven van izgalom az egerszalóki birtokon, júniusban egy nagyobb beruházás indul, többek között higiénikus borérlelővel és raktárral bővül a pince.

Erre már csak azért is van szükség, mert a St. Andrea egyre felkapottabb név boros körökben: a 2015-ben, Budapest egyik legszebb épületében megnyitott St. Andrea Wine & Gourmet Bar után tavaly a Deák Ferenc utcai Skybarral és a szépasszony-völgyi Kedvessel bővült a vállalkozás.

Talán ennek is köszönhető, hogy nemcsak területben, de értékesítésben is évről évre hatalmas, gyakran két számjegyű a növekedés.

Komolyabb tervek a nyári szezonra nincsenek a birtokon, a május közepi Napbor ünnep után az augusztusi Rózsatánc ünnep – ami egyben a teljesen hordós rozé debütálása is – és a szeptemberi szőlőünnep a fix zenés-boros program.

Nekünk meg az a néhány palack Boldogságos és Áldás, amit a csomagtartóba raktunk, hogy gyakrabban utazzunk át téren és időn a borokon keresztül.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Gyana Dániel, St. Andrea)

A kaland folytatódik
Megjelent a Roadster magazin második nyomtatott kiadása, amelyben ismét olyan történeteket gyűjtöttünk össze, amelyek minket is folyamatosan inspirálnak. Szerintünk szebb lett, mint az első szám, reméljük, neked is tetszeni fog. Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.
Close

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom