Tokaji aszú és egri bikavér. Hosszú évtizedekig ez a két bor vitte hírünket a világban, hol iható, hol totálisan ihatatlan formában. Aztán a kétezres évek elején mindkét borvidék elkezdett visszatáncolni a szakadék széléről: a minőség a szőlőben és a pincében is erőt demonstrált a mennyiség felett, köszönhetően néhány, azóta ikonikussá vált termelőnek – mint amilyen a St. Andrea is.
"Eger egy hatalmas robbanás előtt áll, sok minőségre való törekvés indult el" – meséli ifj. Lőrincz György. És ez azoknak a fogyasztóknak a legnagyobb örömhír, akik sajnos csúnyán pofára tudtak esni az egri borok lépcsőin, főleg, ha óvatlan turistaként a legendás Szépasszony-völgyben keresték az egri borok igazságát.
A lassan húszéves St. Andrea megbízható, jól értelmezhető, finom boraival a fejlődés egyik motorja, a hangsúly a bikavéren, és fehér párján, az egri csillagon van.
Ahogy ők mondják, "a hagyományokból kiindulva, a kor minőségi elvárásai mellett szeretnének termőhelyeik egyediségét kifejező borokat termelni". A tanulás persze nem ért véget, sőt, most kezdődik igazán, hiszen néhány éve csak, hogy Lőrincz György mellé fia, ifj. Lőrincz György is bekapcsolódott a munkába, főként a szőlészeti oldalon.
A fókusz a borvidék hagyományos fajtáin van, azokon, amelyeket az elődök is termeltek: ilyen az olaszrizling, a hárslevelű, a furmint, a kadarka és a kékfrankos. Nem csoda, hogy a már említett házasítások alapját is ezek a fajták adják, a különbséget pedig a területek, dűlők egyedi karaktere jelenti – négy település határában kilenc dűlő, összesen negyvenöt hektáron.
"Tizennyolc fajtával dolgozunk, a borvidéken hatvankettő van. Biztos, minden fajta jó, de nem lehet ugyanúgy elkészíteni egy rajnait és egy sauvignon blanc-t, fajtához igazítottan kell a termelést megvalósítani, és megtalálni az egyes fajták szerepét a házasításokban."
Bár a levegőben már erősen benne a generációváltás – akár Bukolyi Marcira, Nyolcas Ádámra vagy Böjt Gergőékre gondolunk –, a nagy öregek tapasztalait érdemes beépíteni a mindennapi munkába. Ma már teljesen természetes például, hogy a fiatalok időről időre összejönnek, kóstolnak, próbálják elhelyezni saját boraikat a világban, és beszélgetnek, hogy és mit lehetne fejleszteni. De azt is nézik, milyen fajtákkal, milyen technikákat, technológiákat használva dolgoztak régen.
"Nincs tapasztalat a saját fajtáinkkal: nem tudjuk, hogy kell telepíteni, hova, milyen térállással, hogy kell bánni a pincében a kékfrankossal, furminttal. A világfajtákra vonatkozóan ez a tudás megvan. Mi arra próbáljuk fektetni a hangsúlyt, hogy a saját fajtáinkat a lehető legjobban megismerjük. Itt a kékfrankos kell, hogy minden bikavérnek az alapja legyen" – mondja Gyuri.
Bikavérnek egyébként régen a pince legjobb borát hívták, a St. Andreánál is erre törekednek. Ezért lehetséges például, hogy a pince négy bikavére – az Áldás, a Hangács, a Merengő és a Nagy-Eged-hegy – mellé néhány hete megérkezett az ötödik is, az Igazán.
"Nálunk a bikavér maga a bor, maga a fajta, ennek az egyedi karaktereit szeretnénk megmutatni az Egri borvidéken."
A koncepció, hogy a bor a lehető legátfogóbb képet adja a borászatról, és ehhez meszes, tufás, palás, zeolitos, agyagos területekről is a legjobb hordókat válogatták ki. Hivatalosan csak a 2016-os évjárattal indul az Igazán, a limitált 2014-es évjárat az illedelmes bemutatkozás.
Az erős alapot ezzel együtt a pince fehér csúcsbora, a Napbor adja, ami 2017-ből a korábbiakhoz képest még frissebb és gyümölcsösebb. Az olaszrizling, hárslevelű, leányka, chardonnay, pinot blanc, sauvignon blanc és viognier házasítás a belépő kategória, könnyen értelmezhető, jóivású, de tartalmas bor, a Boldogságos és az Örökké – szintén fehér házasítások, de már részben vagy egészben hordóban érlelve – előfutára.
Most már vannak tudatos koncepciók, előre kijelölik, melyik alapanyag melyik borba kerül – persze véglegessé csak a válogatás és a kóstolás után válik. Erről pedig jellemzően apa és fia együtt dönt, kivéve egy-egy házi feladat-bornál, minden évben. Ez Gyuri saját játszótere, amiből csak a végeredményt mutatja meg.
A legújabb ilyen bora a Panagia – görögül azt jelenti: a legszentebb –, egy hordóválogatás az Örökkével nagyjából egy kategóriában, érett sauvignon blanc-ból, chardonnay-ból, rajnaiból, pinot blanc-ból és egy kevés hárslevelűből, a '16-os évjáratból. Legközelebb pedig az első vörös házasítás érkezik, pinot noir egy kevés syrah-val.
Erre már csak azért is kapjuk fel a fejünket, mert a bikavérek mellett tagadhatatlanul a pinot a pince lelke, a Csakegyszóval, a Valóban méltó és a Kis- és Nagy-Eged-hegyről készített pinot noiroknál jobban talán egy bor sem képes jobban visszaadni a változatos talaj és a mikroklíma egyedi karakterét.
"Úgy érezzük, Eger potenciális első számú termőhelye lehet a pinot noiroknak. Aki szeretne megismerkedni a borvidékkel, a legjobb, ha először egy pinot-t kóstol, így rögtön el tudja helyezni a világ bortérképén a borvidéket, hiszen tudja, hogy ez a fajta mit tud a világ más régióiban."
A már említett Nagy-Eged-hegy ilyen szempontból is kívülálló: a termőhely miatt minden bor színe fekete, itt már-már mediterrán a klíma, a talaj pedig csupa mészkő.
"Ha egyszer megtanulunk szőlőt termeszteni és bort készíteni, ez lehet ez a terület, ahonnan a legnagyobb presztízsű borok származnak" – mondja róla Gyuri.
A borokon túl is bőven van izgalom az egerszalóki birtokon, júniusban egy nagyobb beruházás indul, többek között higiénikus borérlelővel és raktárral bővül a pince.
Erre már csak azért is van szükség, mert a St. Andrea egyre felkapottabb név boros körökben: a 2015-ben, Budapest egyik legszebb épületében megnyitott St. Andrea Wine & Gourmet Bar után tavaly a Deák Ferenc utcai Skybarral és a szépasszony-völgyi Kedvessel bővült a vállalkozás.
Talán ennek is köszönhető, hogy nemcsak területben, de értékesítésben is évről évre hatalmas, gyakran két számjegyű a növekedés.
Komolyabb tervek a nyári szezonra nincsenek a birtokon, a május közepi Napbor ünnep után az augusztusi Rózsatánc ünnep – ami egyben a teljesen hordós rozé debütálása is – és a szeptemberi szőlőünnep a fix zenés-boros program.
Nekünk meg az a néhány palack Boldogságos és Áldás, amit a csomagtartóba raktunk, hogy gyakrabban utazzunk át téren és időn a borokon keresztül.
Ez is érdekelhet:
Megkérdeztünk kilenc borászt kilenc magyar borvidékről, hogy milyen évet zártak, és mik a személyes kedvenceik idén.
(Fotók: Gyana Dániel, St. Andrea)
szőlő | szőlőültetvény | bor | eger | borászat | napbor
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!