Így inspirálódik a legkúlabb magyar napszemüvegek alkotója – Zack Tipton-interjú

Készített már napszemüveget bakelitből, filmszalagból, kávékapszulából. Most pedig valami új dologba fogott bele. Megkérdeztük, honnan meríti az inspirációt.

Noha az első izzólámpát 1802-ben alkották meg, az igazán tartós megoldásra majdnem nyolcvan évet várni kellett. Egyszerűen senki sem tudott összerakni egy olyan égőt, amely kibírta volna pár óránál tovább. A legendák szerint Thomas Edison legalább ötvenféle anyagot próbált ki az izzók élettartamának megnövelésére, mire eljutott a bambuszból készített izzószálig, amely akár 1200 órán át is képes volt világítani. Jacob W. Davis szabóhoz 1870-ben kopogtatott be egy nevadai favágó, aki azzal bízta meg a férfit, hogy készítsen neki egy strapabíró nadrágot, ami bírja a kemény munka jelentette kihívásokat. Davis egy vastag, kék anyagot választott, amiket nem csak varrással kötött össze, hanem forradalmi módon apró fémszegecsekkel is – így született meg a világ leghíresebb nadrágja, a denim jeans, vagy ahogy mifelénk is hívják, a farmer. A sztetószkópot azért alkotta meg egy francia orvos 1816-ban, mert kellemetlennek tartotta a saját fülét odatartani a páciensek mellkasához.

Híres termékek mögött gyakran érdekes történetek húzódnak meg, és noha nem tudjuk, száz év múlva ki fog emlékezi a Tiptonra, azért megkérdeztük Milaskey Tipton Zakariást, mi inspriálta a minden kontinensen kapható Vinylize szemüvegek megalkotására.

Be kell valljuk, erős prekoncepciókkal tettük fel a kérdést. Azt már tudtuk egy korábbi interjúból, hogy Zack Seattle-ben nőtt fel, ráadásul pont a hatalmas, rocktörténeti korszakot jelentő grunge-hullám csúcsán, a kilencvenes évek elején. Nem volt nehéz összerakni a rockzene+hanglemez kombóból a hanglemezekből készített napszemüvegeket. De ahogyan az lenni szokott a prekoncepciókkal, kiderült, hogy úgy tévedtünk, hogy közben egy kicsit igazunk is lett.

– "1989-től 1993-ig éltem Seattle-ben, ami a grunge rock aranykora volt. Ez nagyon érezhető volt a hétköznapokban is, az utcán mindenki az általam északi favágó stílusnak nevezett trend szerint öltözöködött. Kockás flanelling, hosszú haj, farmer.

Nirvana, Pearl Jam, Soundgarden, mindenki ezeket hallgatta, köztük én is. Mégsem mondanám, hogy konkrétan ez vezetett volna a Vinylize brandig."

Pedig mennyire egyszerű lett volna azt gondolni, hogy innen jutottunk el oda, hogy Zack bakelitlemezekből szemüvegkeretet kezd gyártani! A helyzet ennél sokkal trükkösebb. A zene mindig is fontos volt a családjában: tizenkét évig tanult gitározni, öt évig hegedülni, és a zongora sem maradt ki. A tizenhárom éves Zack szeretett volna egy elektromos gitárt, de a szülei nem vettek neki. Mit tehet ilyenkor az ember? Megpróbál építeni magának, úgyhogy ha kissé kerülőúton is, de valahol mégiscsak a zene iránti vágy volt az, ami az első lépést jelentette az alkotás felé.

– "Rengeteg béna dolgot csináltam, de azt hiszem, ez szükséges ahhoz, hogy az ember később minőségibb dolgot hozzon létre. Legalább tíz gitárt építettem, mire sikerült valami elfogadhatót összehozni. Az iskolában azt tanítják, hogy először rajzoljuk meg a terméket, ami gazdaságilag érthető, hiszen már a tervezőfázisban kiderül, hogy a dolog működik-e majd vagy nem.

De én nem vagyok jó ebben, nekem nem fekszik az ilyesfajta tervezés.

Mostanában azt szoktam csinálni, hogy megveszek különböző termékeket, szétszedem őket, és azokból próbálok összerakni valamit, ami hasonlít ahhoz, ami a fejemben megszületik."

Később a még tinédzser Zacknek egy szemüvegkeretre lett volna szüksége, de sehol sem kapott olyat, amilyet szívesen felvett volna, ezért úgy döntött, készít magának egyet apja műhelyében. Ha a gitár is összejött, akár ez is sikerülhet, a többi pedig – ahogy azt mondani szokás – már történelem.

Noha az inspiráció forrása elsősorban nem a zene, a Tipton és a pop-rock szcéna kapcsolata továbbra sem elhanyagolható. Zack brandje évek óta készít egyedi szemüvegeket a Szigeten fellépő sztároknak, amelyeket aztán a backstage-ben igyekszik átadni nekik. Így került többek között Tipton/Vinylize szemüveg Elton Johnra, Elvis Costellóra vagy Robbie Williamsre.

– "Vannak érdekes wow pillanatok az életemben. Ilyen az, amikor mondjuk a Sziget backstage-ében összefutottam olyan világsztárokkal, és odaadtam nekik az általam tervezett szemüvegeket. Gyerekkoromban hallgattam őket, és nem is gondoltam olyasmire, hogy valaha találkozni fogok velük. A legelső koncert, amit életemben láttam, az egy Thievery Corporation-fellépés volt Seattle-ben.

Mivel kiskorú voltam, hamis jogsival jutottam be. Volt egy haver, akivel kicsit hasonlítottunk egymásra, ő adta kölcsön.

Azóta eltelt húsz év, és a Budapest Parkban ott leszek a Thievery-koncerten, valószínűleg találkozni fogok velük, és akkor talán ezt a történetet is elmesélem."

A töltény az új bakelit?

Zack attól tart, hogy a bakelitből készült, most még trendinek elkönyvelt keret kimehet a divatból, és eljöhet az az idő, amikor a termék elveszíti a kúl státuszát. Ezt szem előtt tartva egy ideje arra készülnek, hogy egy fémkeretes kollekcióval is előrukkoljanak. Ennek volt a főpróbája a Nespressóval közösen végrehajtott hadművelet, amely során üres alumíniumkapszulákból gyártottak kereteket.

– "Engem az inspirál, ha van egy probléma, amit meg kell oldani, és az, ha van mellé egy anyag, amiből sok van. Innen jött a bakelit és a kapszulák ötlete, és innen jött az is, hogy töltényekkel foglalkozzak. A töltények ötlete akkor született meg a fejemben, amikor Amerikában sétáltam az utcán, és láttam a földön pár üres töltényhüvelyt.

Rendeltem ezer darabot, hogy elkezdjek dolgozni velük, és elkezdjük újrahasznosítani őket. Szerencsére a TEK még nem keresett meg.

Az első produkciós darabok mostanában készülnek el, és talán már ősszel kijövünk egy olyan kollekcióval, ami töltényekből készült."

(Fotó: Pálfi Balázs)

napszemüveg | inspiráció | zack tipton | dizájn | nagy sztori

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom