Close
Szemüveg bakelitből, filmből, kávékapszulából, töltényből – Zack Tipton-interjú

Szemüveg bakelitből, filmből, kávékapszulából, töltényből – Zack Tipton-interjú

Felveszed, és azonnal kúlabbnak nézel ki, az IQ-d pedig húsz pontot emelkedik. Ezt várjuk egy jó napszemüvegtől, a Tipton pedig hiba nélkül hozza ezt a hatást. Találkoztunk a brand tulajdonosával, és elbeszélgettünk vele trendekről, Elton Johnról, töltényekről, és arról, hogy milyen, amikor kikapcsolják a gázt a lakásban.

Ez a történet ott kezdődik, hogy egy tizenkilenc éves főiskolás fiú, Zackary Tipton Milaskey szemüveges lett. A nagy történetek néha ilyen apróságokkal kezdődnek, ahogy azt a példa is mutatja, és a Tiptoné bizony egy nagy történet. A kilencvenes évek végét írjuk, a grunge és a Starbucks fővárosának számító Seattle-ben vagyunk. Az amerikai édesapától és magyar édesanyától származó Zack azt vette észre, egyre közelebb kell hajolnia mindenhez, hogy jobban lássa. Elkezdett szemüveget keresgélni, de sehol sem talált olyat, ami tetszett volna neki. Szobrászként dolgozó apjának volt egy műhelye, és mivel a bútorasztalosnak készülő srác korábban már bútorokat és gitárt is készített saját kezűleg, úgy gondolta, összerakja a saját szemüvegét.

Nem nagy dolog: két lencse, fém és pár szegecs. Mi lehet ebben olyan nehéz?

Húsz évvel később, egy óceánnal és egy kontinenssel odébb, a Tipton budapesti showroomjában állunk. A napszemüvegek között ázsiai turisták válogatnak, egy bájos eladó tökéletes angolsággal szolgálja ki őket, az egyik vitrin előtt az egyik kereskedelmi tévé stábja vesz fel vágóképeket a korábban készített interjúhoz. Egy helyiséggel odébb szorgos kollégák munkaállomásokon rakják össze a brand emblematikus darabjait, a Cinematiqot, a Mortont, a Woodyt és társaikat.

Zack sötétkék öltönyt visel pólóval, az orrán egy egyedi Leroy ül. Az az időszak, amikor az első szemüvegkereteit még a barátai és azok ismerősei vásárolták meg, éppen két évtizedre van tőlünk. A klientúra azóta alaposan kiszélesedett: a dicsőségfalon olyan világsztárok pózolnak különböző Tipton szemüvegekben, mint Robbie Williams, Richard Branson és Elton John, a szemüvegeikről pedig olyan magazinok írtak és írnak, mint a Playboy, a New York Times, vagy a GQ.

– “Volt egy műhely, ahol barkácsoltam. A sarokban ott pihent a faterom lemezgyűjteménye. Kivettem egy bakelitet ,és arra gondoltam, hogy ebből pont kijönne három keret. A bakelit akkoriban teljesen halott médium volt, nem volt benne semmi kúl, a CD teljesen megölte, az mp3 pedig még sehol sem volt.

Az újrahasznosítás, a recycling pedig még nem volt az a divatos hívószó, amivé aztán később vált. Amikor aztán mindkettő divatba jött, én már ott voltam a szemüvegeimmel.”

A showroom sarkában külön pulton a cég legújabb kollabja feszít, amelyet az ikonikus AC/DC-vel közösen jegyeznek – elsőként és egyedüliként a világon. Minden teljesen legit, hivatalos, lepapírozott. De ez nem volt mindig így: a kétezres évek végén előrukkoltak a Pink Floyd-lemezekből készített, limitált szériás, ötvendarabos kollekcióval, majd fél évvel később az együttes jogi képviselői kopogtattak az ajtajukon, érdeklődve, hogy miért is szerepel a Pink Floyd neve egy olyan terméken, amelyről ők nem is tudnak. A dolognak szerencsére nem lett következménye, annak ellenére, hogy az ügyvédek úgy vélték, a Tipton a bevétel egy bizonyos részével tartozik a zenekarnak.

– “Akkor éreztem, hogy valami lehet, amikor sikerült Elton John fejére rávarázsolni egy szemüvegünket. Ez nagyjából tíz éve volt, és akkor gondoltam azt, hogy ha egy ekkora sztár pénzt ad azért, hogy a mi termékünket viselje, az egy nagyon jó dolog. Igazából nem Elton John fizetett érte, hanem a férje vette neki ajándékba a szemüveget. Akkor azt gondoltam, ideje komolyan venni a dolgot, és alaposan átgondolni, mi legyen a következő lépés.”

Miközben a fotóink készülnek az interjúhoz, világossá válik, honnan ered a szemüvegekben is érezhető rock n’ roll-sztár faktor.

A sikerig nem vezetett egyenes út: volt, hogy nem tudta fizetni a számlákat, kikapcsolták a gázt, nem volt meleg víz, és két hétig a lakásból sem volt kedve kimozdulni. Évekig mindent egyedül vagy társtulajdonos testvérével intézett, például egy szemüvegekkel megpakolt bőrönddel vonaton járta végig a lehetséges európai viszonteladókat. Ma már húsz-huszonkét munkatárssal dolgoznak, az éves bevételük pedig megközelítőleg hatvanmillió forint körül mozog.

– “Én inkább a kudarcokból tanulok többet, nem a sikerekből. 2004-ben elmentünk egy fontos párizsi kiállításra, ahol a legnagyobb brandek vonultak fel. Egy kisebb vagyonért béreltünk egy standot. Kiderült, hogy teljesen rossz helyen vagyunk, nem ott, ahol a divatcégek. Beszorultunk a gépek és a kínaiak közé. De szerencsére jöttek az emberek és vásároltak. Az üzleti élet egyik széles körben elterjedt alapvetése, hogy a vevőre mindig hallgatni kell. Nos, a vevőktől folyamatosan azt kaptuk, hogy színes kereteket kellene készítenünk.

Visszatekintve azt mondhatom, hogy ez hülyeség, sokan nem is tudják, mit beszélnek. Henry Ford mondta, hogy ha megkérdezte volna az embereket, mit akarnak, akkor azt mondták volna, hogy egy gyorsabb lovat.

Sajnos akkor hallgattam rájuk, csináltunk is egy színes kollekciót. És mi történt? Senki sem vett belőle, de egy darabot sem, mert elvesztettük azt, ami miatt ez a brand ér valamit, az pedig a szemüvegek hanglemez-jellege. Ez volt talán a legnagyobb hiba, amit elkövettem.”

Zack Seattle-be ritkán tér vissza, de nemrég lenyomott egy hathetes amerikai–kanadai túrát, amely során a partnereket is végiglátogatta, de ezúttal nem vitt a bőröndjében szemüvegeket. – “Persze, jó lett volna, ha annak idején New Yorkban sikerül összehozni ezt a dolgot, de ott nem tudtam volna megcsinálni, ami itt sikerült. New Yorkban például nincsenek gyárak. El kellett volna mennünk Kínába vagy Olaszországba, hogy gyártassunk, itt pedig minden adott volt. De azért szeretem Amerikát, nagyon jó piac.”

Amikor arról kérdezem, hol szeretne lenni öt év múlva, elgondolkodik. Zack attól tart, hogy a bakelitből készült, most még trendinek elkönyvelt keret kimehet a divatból, és eljöhet az az idő, amikor a termék elveszíti a kúl státuszát. Ezt szem előtt tartva arra készülnek, hogy egy fémkeretes kollekcióval is előrukkoljanak. Ennek volt a főpróbája a Nespressóval közösen végrehajtott hadművelet, amely során üres alumíniumkapszulákból gyártottak kereteket.

– “Elég konkrét terveink vannak, arra készülünk, hogy töltényekből készítsünk kereteket. Minden olyan elem, ami egy töltényen megfigyelhető, vissza fog köszönni a szemüvegen is. Elég maszkulin koncepció, de ez a férfias világ közel áll hozzám, annak ellenére, hogy a nők jobb vásárlóerőnek számítanak.”

A Tipton tehát tele van tervekkel, aminek örülünk, mert így biztosan nem kell aggódni az egyik leginnovatívabb és legizgalmasabb hazai brandért. Hogy a töltényen kívül mit hoz a jövő, azt talán még Zack Tipton sem tudja, de abban biztosak vagyunk, hogy az eddigi kollekciójuk közös nevezője a következő munkáikban is benne lesz. És hogy mi ez a kvalitás? A kúlság, a rock n’ roll és az eredetiség egyvelege, méghozzá olyan formában, amit egy mozdulattal feltehetünk az orrunkra.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Pálfi Balázs)

Close