Leborulunk az Egyesült Királyság vendéglátókat és lakosságot megsegítő programja előtt

Nem hagyták magukra a Egyesült Királyság lakóit a járványhelyzetben, ez már több intézkedésből kiderült. De ahogy a világ összes országában, a turisztikával és vendéglátással kapcsolatos vállalkozások és szolgáltatások veszélybe kerültek náluk is. Erre most egy rendhagyó, augusztus végéig tartó mentőcsomaggal készültek, ami mind az éttermeknek, mind a vendégeknek nagy segítség lehet. 

Kémeink jelentették Londonból, Bristolból és Dublin mellől is, hogy a járványhelyzet bizony rendesen megviseli a szállodaipart és az éttermek mindennapjait. Rengeteg hotel zárt be, sok étteremnek kellett ideiglenesen vagy örökre lehúznia a rolót, a többiek pedig csak vegetálnak és remélik, hogy nem lesz második hullám, és hamarosan visszaállhat a világ a régi kerékvágásba. Ez a szituáció itthon is hasonlóan szorongató, számos étterem, street food-hely, cukrászda döntött úgy, hogy ideiglenesen vagy végleg bezárnak. A fővárosban lévő hotelek pedig extra akciókkal készülnek a magyar szállóvendégeknek, egy ötcsillagos budapesti élmény akár kedvezőbb áron lehet a miénk, mint egy balatoni hétvége.

Az Egyesült Királyságban úgy döntöttek, hogy egyféleképpen segíthetnek egyszerre a vendéglátóiparon és a sokszor csökkent jövedelmű lakosságon.

Minden hétfőn, kedden és szerdán az állam átvállalja az éttermi étkezések árának egy bizonyos százalékát, vagyis vendégenként tíz fontot farag le a végösszegből.

Az akciót akárhányszor igénybe lehet venni, bármekkora asztaltársasággal, minimum fogyasztás pedig nincs.

Ez azt jelenti, hogy az Eat Out to Help Out kampányban érintett éttermek, bisztrók, bárok, munkahelyi étkezdék és kantinok, valamint ételudvarok bármelyikében, ha egy vendég tízfontos fogást enne, csupán a szervizdíjat számolják fel neki, a vacsorát gyakorlatilag ingyen ette. Húszfontos étkezésből pedig csak tíz fontot és a szervizdíjat kell megfizetni. Az akció természetesen alkoholos italokra nem vonatkozik.

És jó tudni, hogy a legmenőbb éttermek bizony mind csatlakoztak ehhez a programhoz.

A kiürült éttermek és bisztrók ezzel a megoldással most odáig jutottak, hogy nemcsak ajánlott, de szinte kötelező az asztalfoglalás, hiszen sokan élnek ezzel a nagylelkű lehetőséggel, amivel mindenki jól jár.

Ez is érdekelhet:

Kreatív, egyben meghökkentő megoldást választott egy bár a biztonságos felszolgáláshoz

Az ötlet apropóját mi más is adná, mint a dolgozók és a vendégek egészségügyi biztonsága, és a megfelelő távolságtartás.

(Fotók: Unsplash)

támogatás | segítség | covid-19 | london | egyesült királyság

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom