Close
Így tanulhatsz meg vitorlázórepülni, ami a repülés legtisztább formája

Így tanulhatsz meg vitorlázórepülni, ami a repülés legtisztább formája

A vitorlázás a repülés legtisztább és legszenvedélyesebb formája – legalábbis ezt írta egyik szerzőnk, Molnár Anikó. Azt is elmondja, hogyan lehet elkezdeni, és mire lehet számítani, ha magunk is kipróbálnánk.

“Ha egyszer megízlelted a repülést, utána úgy fogsz járni a földön, hogy szemed az eget fürkészi, mert ott voltál fent és oda vágysz vissza.”

Ezt Leonardo da Vinci mondta, aki szintén a repülés szerelmese volt, és megszállottan tervezett repülőgépeket, amelyek közül több működőképesnek is bizonyult. Ha figyelembe vesszük, hogy több mint ötszáz évvel ezelőtt még senki sem hitte komolyan, hogy az ember képes a levegőbe emelkedni, ez hatalmas dolognak számított. Igazából nem hitték még négyszáz évvel később sem, amikor a Wright fivérek megtervezték az első levegőnél nehezebb, motorral működő repülőgépet.

A repülés története tehát valójában alig több mint százéves, de ezalatt a szempillantásnyi idő alatt az emberiség eljutott a hangsebesség többszörösére képes vadászrepülőgépekig. Az utasszállítógépek csak azért nem repülnek hangsebesség felett, mert nem lenne gazdaságos az üzemeltetésük.

A repülés művészetének legkedvesebb oktatóm és saját szerény véleményem szerint is két csúcsa van: a vitorlázó távrepülés, amikor több száz, ezer kilométereket tesznek meg motor nélkül. A másik pedig a vadászpilóták világa, akik másodpercek töredéke alatt hoznak meg döntéseket, miközben a hangsebesség kétszeresével szárnyalnak.

Az élmény

Néhány évvel ezelőtt ültem először vitorlázórepülőben. De az Alpok hegyei fölött motor nélkül a szél erejével repülni azonban elég rázós élmény volt. Nem úgy kell elképzelni, mint egy erősen turbulens repülőutat, hanem úgy, mintha egy dobozba zárva óriási erővel ráznának. Két óra elteltével már érezni kezdem a gyomromat is, és a rosszullét legyőzése több energiát emésztett föl, mintsem hogy csodálni tudtam volna az Alpok négyezres csúcsait.

Az elhatározás

Amikor leszálltunk, mégis tudtam, hogy én ezt egyedül akarom csinálni, vagyis pilóta leszek. A legerősebb motiváció az volt, hogy a vitorlázórepülést rendkívül nehéznek találtam.

Szinte a lehetetlen határát súrolta az elmémben az a képesség, hogy egy motor nélküli géppel a hegyek fölött lehet repkedni. És aztán egyben letenni a földre.

Ez olyan szintű kíváncsiságot ébresztett bennem, hogy néhány hónap alatt eldöntöttem, én ezt meg akarom tanulni. Vagyis a repülni tudás képessége vonzott erősen, nem a káprázatos panoráma. Az a bónusz.

A megvalósítás

Mivel részben Olaszországban éltem, részben pedig Budapesten, mindkét helyen beiratkoztam egy-egy vitorlázórepülő-klubba. Magyarországon is nagy hagyománya van a vitorlázórepülésnek, sok a nagyon jó pilóta, például a jelenlegi műrepülő-világbajnok is magyar: Tóth Ferencnek hívják. És bármilyen meglepő, Magyarországon nagyon jók a meteorológiai viszonyok a vitorlázórepüléshez. Szóval a farkashegyi reptéren működő MÁV Repülőklubot választottam, oda kezdtem el kijárni hétvégenként. De a tanfolyamot az olasz Alpokban, Aostában kezdtem el és fejeztem be, mert tudtam, hogy amit én szeretnék, az az alpesi repülés, és azt pedig csak ott lehet megtanulni.

A tanfolyam alatt összesen tizenöt órát kell repülni, ebből négyet egyedül. Ez 3600 euróba kerül, ebben benne van a vontatás (a vitorlázórepülő levegőbe juttatásának egyik módja, hogy egy motoros gép felvontatja azt), az oktatás és a repülőgépbérlés költsége.

Magyarországon ez jóval olcsóbb: körülbelül 600 ezer forint a szakszolgálati engedély megszerzése, de ennek főleg az az oka, hogy a vitorlázó repülőket csörlővel lövik ki a levegőbe, ami ugyan jóval olcsóbb, viszont sokkal alacsonyabb magasságokba kerülnek a gépek. Ez egy kezdőnek még előnyös is, mert amit először meg kell tanulni, az a felszállás és a leszállás. Ezt pedig sokszor kell gyakorolni.

A tudás megszerzése

Én legalább száz leszállást csináltam Olaszországban és Magyarországon a legjobb oktatókkal, de ülhet bármilyen jó oktató mögötted, amíg nem érzed meg, hogy mit kellene csinálnod, nem fog menni. Nekem lassan ment, de amikor megértettem, hogy miről szól, onnantól kezdtem nagyon jó leszállásokat csinálni. Elbízni nem szabad magát az embernek, mert azt tudni kell, minden leszállás más, és mindig el lehet rontani.

Az elsőt nem felejti el soha senki. De ez csak az első nehéz lépés volt. Életem egyik legmeghatározóbb élménye az, amikor először repültem egyedül.

“Ott ültem a gépben egyedül, előttem a vontatógép. Aosta völgy repterén vagyunk, körülöttem az Alpok hegyei. Beleszóltam a rádióba: “India – Whiskey – Alpha készen áll az indulásra”. És elindult a vontatógép.

Mivel egyedül ültem benne és hiányzott az oktatóm súlya, ezért sokkal könnyebb lett, és sokkal korábban rugaszkodott el a földtől. Szerencsére a magyar oktatóm figyelmeztetett erre, így nem ijedtem meg, hanem szépen visszanyomtam. Miután elemelkedtem a földtől, egyértelmű volt, hogy akkor ezt itt végig kell csinálni. A felszállásról ugyanis még dönthetek, de leszállni kötelező.”

Hónapok óta gondoltam erre a pillanatra, s már hetek óta tudtam, hogy készen állok rá. Mégis különös izgalom volt, egy hete éreztem, hogy összeszorul a gyomrom, ha arra gondolok, egyedül leszek a levegőben, mindeközben viszont nagyon vágytam már a pillanatra. Próbáltam elképzelni, milyen lesz egyedül ott fenn, az én kezemben a gép, nem ül mellettem senki. Azt csinálja, amit én csinálok vele, vagyis nem egészen, repül az magától is, még jobban is talán, de egy biztos: leszállni biztosan nem fog egyedül. Leginkább attól tartottam, hogy valamit elfelejtek, amit már ezerszer begyakoroltam. De minden simán ment, a leszállást elrontottam egy kicsit izgalmamban, de nem nagyon.

Amikor kiszálltam a gépből, úgy ugráltam, mint egy kisgyerek. Felnőttként kevés ilyen állapot van az ember életében, de az első egyedüli repülés biztosan mindenkinek ilyen.

Az első egyedüli repülés azonban csak az első mérföldkő, ezután a vizsgáig még legalább tíz órát töltöttem a levegőben egyedül, és legalább harmincat oktatóval és tapasztalt pilótákkal.

A pilóták között van egy mondás: a legjobb pilóta az, aki a legtöbbet repül. Azért ő a legjobb pilóta.

Például novemberben egy hetet Dél-Franciaországban repültem Vinonban, ahol mivel egyedül voltam tanulóként, repülhettem az Alpok legtapasztaltabb pilótájával, akinek ötvenezer órája volt már akkor a levegőben. Gyakorlatilag ötven éve folyamatosan repül, amikor az időjárás engedi.

Mire kell számítani odafenn?

A vitorlázórepülésben a cél a távrepülés. Az, hogy több száz kilométereket repüljek az Alpokban, nagyon nagy felkészülést kíván, és kemény munkát. Amikor repülünk, nagyon rövid idő alatt nagy magasságokba emelkedünk, akár négy-öt ezer méterre. Itt oxigént használunk, máskülönben azt kockáztatjuk, hogy nem tudunk annyira koncentrálni, vagy akár magassági betegséget is lehet kapni. Télen ilyen magasságban mínusz húsz, de akár mínusz harminc fok is lehet. A gépben jó esetben órákat, akár öt, de sokan több mint tíz órát töltenek ilyen körülmények között. A vitorlázó gépben nincs fűtés, nem lehet felállni és kimenni a mellékhelyiségbe. Mindent nyakig bebugyolálva kell saját magadnak elintézni, úgy, hogy közben elsősorban a gépet kell vezetned, és tucatnyi döntést meghoznod.

A másik, amit mindig megkérdeznek: nem félsz, hogy lezuhansz? De. Mindenki fél. Akkor is, ha megtanultad a fizikát. A zuhanás félelmetes. De ha sikerül megteremtened azt a kényes egyensúlyt, amit repülésnek hívnak, s megérted, hogy ezt hogyan tudod fenntartani, addig nem zuhansz le.

(A szerző fotóival)

Close