Nagyszerű dolgot csinált újrahasznosított bútorokból az IKEA

A svéd bútoripari cég számára már évek óta fontos a fenntarthatóság és a környezettudatosság, ennek érdekében pedig komoly lépéseket tesznek és hasznos projekteket indítanak. Most például – néhány kreatív szakemberrel társulva – extravagáns otthonokat készítettek vadon élő állatoknak.

Néhány héttel ezelőtt az IKEA azzal ünnepelte legújabb, londoni áruházának megnyitását, hogy távirányítható hajókat bocsátottak vízre Deptford Creekben, London dél-keleti részén, amelyek képesek óránként húsz kilogramm szemetet összegyűjteni. Szerencsére azonban nem elégedtek meg ennyivel, az új greenwich-i áruház tiszteletére még egy akciót szerveztek. A Wildhomes for Wildlife projekt keretein belül színes, stílusos otthonokat készítettek madarak, bogarak, darazsak, denevérek és egyéb állatkák számára.

Az állati otthonok újrahasznosított IKEA-bútorokból készültek, ezzel is jelezve, hogy a vállalkozás számára milyen fontos a fenntarthatóság. Az ötlet az IKEA kreatívpartnerétől, a Mother néven futó reklámügynökségtől származik, a kivitelezésben pedig számos helyi művész és kreatívszakember segédkezett.

Főként asztalok, lámpák és székek újrahasznosított elemeiből készítették el a különböző odúkat, ezzel is bizonyítva, hogy nemcsak a friss diplomások rendezik be örömmel lakóhelyüket lapraszerelt bútorokkal, hanem bizony a vadon élő állatoknak is remek otthont lehet belőlük varázsolni. A projekt keretein belül összesen nyolc egyedi kaptárt, odút, illetve fészket állítottak össze, amelyeknek játékos elnevezéseket is adtak. Kedvencünk a Bughattan, bogármetropolisz.

Ez is érdekelhet:

Nem csak skandinávoké a világ – Ezek a legtrendibb lakberendezési stílusok

A főzés után, úgy fest, a lakberendezés lett a hobbi, amiben a hétköznapok embere kiélheti a kreativitását.

(Képek: Dezeen)

bútor | ikea | vadállat | skandináv | állatok

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom