Februárban jön az éjszakai élet császárából lett sztárdizájner tervezte IKEA-kanapé

Egy saját bevallása szerint sem átlagos emberrel áll össze az IKEA, hogy felpiszkálja kicsit a bútoripart. Ő pedig nem más, mint a Brit Birodalom Rendjével kitüntetett Tom Dixon, aki nem csak szó szerint dobja a sarokba a hagyományos ülőgarnitúrákat.

A debütálást némiképpen beárnyékolja, hogy január 28-án 91 éves korában elhunyt Ingvar Kamprad, az IKEA alapítója. Kamprad 17 évesen, az 1940-es években alapította meg cégét, amely az elmúlt évtizedekben a világ legnagyobb bútorgyártó vállalatává nőtte ki magát.

Egyik legújabb kooperációjukat DELAKTIG névre keresztelték. Ez a sorozat teljesen eltérő szemszögből közelíti meg a hétköznapi kanapékat, hogy aztán egy mindenki saját ízlésére formálható otthoni életteret kínáljon végeredményként.

A kollekció megálmodói a személyre szabhatóságot jelölték meg az első helyen, méghozzá úgy, hogy nem csak magát a kanapét alakíthatjuk át tetszésünk szerint, hanem a hozzá tervezett kiegészítőkkel együtt még egyet (vagy többet) csavarhatunk a dolgon.

Az ülőgarnitúra valamennyi eleme mozdítható, tehát bármikor csinálhatunk belőle egy kényelmes fekhelyet.

Ha átrendezzük a párnákat, megmaradhat sarokgarnitúrának. A textilborítás eldugásával pedig kis asztallá alakíthatjuk át a háttámlát.

Februárban jelenik meg a svéd bútoróriás üzleteiben a DELAKTIG, melyet azért terveztek, hogy sokoldalúságával örökre harmonizáljon a folyamatosan fejlődő világgal.

Fehér vászon és könnyű szerkezetű alumínium jelenti az újradefiniált kanapé alapját, kialakításkor fontos szempontnak tartották az esztétikumot, a megfizethető árat és természetesen a hosszú élettartamot.

Az IKEA és Dixon kollaborációja az áruház szempontjából érdekes lépés, mert a neves dizájner korábban a legvastagabb pénztárcájú ügyfeleket célozta meg, ezzel szemben a DELAKTIG (ami svédül nagyjából annyit tesz: részt venni) középkategóriás kanapéi 400 dollártól már elérhetők lesznek.

"Nagyobb léptékben akartam bekapcsolódni az ipari termelésbe. Az egész részemről arról szól, hogy kitörjek a kereskedelem meglévő korlátaiból, és kipróbáljak valami újat” – mondta Tom Dixon, aki korábban basszusgitárosként és klubtulajdonosként sokat élt az éjszakában, miközben nappal kitanulta a hegesztés alapjait. Alkotói hitvallásához hűen mindig arra törekszik, hogy olyan hosszú élettartamú tárgyakat tervezzen, melyek az ’anti-fashion’ jegyében nem rövid életre ítéltek. Bővebben itt lehet olvasni az életéről.

Ez is érdekelhet:

Miatta a skandináv dizájn a lakberendezés alapvetése – Az Arne Jacobsen-sztori

Miatta van, hogy a hangya, a hattyú és a tojás nem csak két állat, és egy rántotta-alapanyag, hanem lakberendezési tárgyak is.

(Fotók: IKEA)

ikea | Tom Dixon | kanapé

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom