Kortalan formák, szikrázó fények, fémes csillogás és anti-fashion: Tom Dixon az 1970-es évek brit éjszakai klubéletéből vált mára a világ egyik legismertebb dizájnerévé, akinek munkái Londontól Los Angelesig számos helyen megjelennek.
A Brit Birodalom Rendjével kitüntetett Tom Dixon egyike azoknak a mára díjnyertes dizájnereknek, akik tehetségükből autodidakta módon kovácsoltak sikert. Az iskola után a Funkopolitan zenekar basszusgitárosaként olyan előadókkal és formációkkal turnézott együtt, mint Ziggy Marley, a The Clash és a Simple Minds. Számos éjszakai klubot vezetett, ebben az időszakban tanulta ki a hegesztés mesterségét is – eredetileg azért, mert úgy gondolta, hogy a Nell Gwynne sztriptízbárban jól mutatna a színpadi show részeként egy kis élő hegesztés. Azt nem tudjuk, hogy Dixon végül bemutathatta-e a tudományát, az viszont biztos, hogy ennek köszönhetően született meg az első bútora, melyet régi ablakkeretekből és állványzatdarabokból hegesztett össze.
Szerencsére nem ez lett a fő műve, karrierje szempontjából viszont pont ez a hegesztett bútordarab volt az első mérföldkő, ahonnan felfelé vezetett az út. A nyolcvanas évek közepén indult karrier hamar beérett:
1992-ben az általa tervezett S szék egy példánya bekerült a Victoria and Albert Museum állandó gyűjteményébe, majd nem sokkal később a New York-i MoMA is vásárolt egyet.
Dixon alkotói hitvallásához hűen mindig arra törekszik, hogy olyan hosszú élettartamú tárgyakat tervezzen, melyek az ’anti-fashion’ jegyében nem rövid életre ítéltek.
Mindezt pedig olyan nagyvállalatokkal közösen életre hívott projektek során is megvalósítja, mint például az Audi vagy az IKEA.
Talán elsőre furcsán hangzik a világ egyik leghíresebb dizájnerétől, de Dixon legszívesebben egy korábban vásárolt víztoronyban élne, felesége kedvéért mégis egy gregoriánus ház szolgál az otthonául. És bár a gyönyörű lámpabúrák, a különleges világítási megoldások és a kortalan bútorok mára egybeforrtak a nevével, a „suszter cipője mindig lyukas” örök érvényű elvét követve otthona bővelkedik a szabadon lógó villanykörtékben és a régi családi bútorokban.
Tervezői sokoldalúságát és gyönyörű világítástechnikai megoldásait számos kiállítás mellett a világ különböző helyein éttermek, hotelek, bárok, irodák és luxusotthonok, no meg az alábbi néhány munkája bizonyítják.
Az ikonikus S szék
Ha Tom Dixon nevét nem is ismeri mindenki, az S székről valószínűleg már akkor is látott életében legalább egy fotót. A dizájnszékek világában az egyik legkortalanabb forma az 1980-as években született, és számos divathullámot átvészelve sikere máig töretlen. És ugyan a szék lábazata és anyaga a modern igényeknek és technológiának megfelelően több átalakításon is átesett, a formavilág megegyezik a harminc évvel ezelőtt Dixon által megálmodott prototípuséval.
Nyers, mégis kifinomult – az atlantai Himitsu Bar
Tom Dixon számos enteriőrprojektben is részt vesz, ahol a belsőépítészekkel karöltve álmodnak meg misztikus, kifinomult vagy világosságtól szikrázó tereket. Nem volt ez másképp a 2016-ban megnyílt exkluzív atlantai Himitsu koktélbár esetében sem, ahol a természetes, nyers anyagok keverednek a kifinomult, exkluzív formákkal, mindezt változatos színekkel és különleges textilekkel feldobva. A vörösréz bár, a mennyezetről lógó, olvasztott fém érzetét keltő torz formájú lámpák, a modern székek és az indusztriális asztalok mind Tom Dixont dicsérik, akinek egyébként ez volt az első vendéglátóhely-projektje Amerikában – nem sokkal a Los Angeles-i és a manhattani boltja nyitása után.
Vörösréz kávéfőző
A bútorokon és lámpákon túl Dixon luxusotthonok és stílusos irodák konyháját sem hagy cserben: ha bírja a pénztárcánk, 2015 óta a teaszetteken túl például vörösréz kávéfőző szettet is választhatunk a híres tervezőtől. A készlet felvonultatja „a kávézási rituálé minden lépéséhez szükséges darabot, a pumpa lenyomásától a keksz mártogatásáig”.
Void lámpa
Az idei Stockholm Design Weeken mutatkozott be a Void lámpacsalád, melynek színvilágát az olimpiai medálok ihlették. A falra és plafonra is illeszthető elemek – vagy inkább szoborszerű világító testek – a dupla falú üvegbúra mögött megbújó égőnek köszönhetően misztikus fényt kölcsönöznek a térnek.
Ha szeretnénk Tom Dixon lámpáit élőben megcsodálni, nem is kell olyan messze mennünk: a Wesselényi utca 6. szám alatt, a város egyik legjobb lámpaboltja mellett, a Solinfo Caféban egy finom kávé és sütemény mellett sok más dizájnerlámpával együtt az ő munkáival is találkozhatunk, sőt akár meg is vásárolhatjuk.
Ha más dizájnerekre és építészekre is kiváncsi vagy:
dizájner | S szék | kávéfőző | nagy sztori | Tom Dixon | Void lámpa
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!