Rövidesen Magyarországon is elérhetőek lesznek az IKEA multifunkciós hangszórói

Még idén itthon is kaphatóak lesznek az IKEA és a Sonos közösen fejlesztett termékei, vagyis a valaha tervezett leghangosabb asztali lámpa és a könyvespolc-hangszóró.

Azt már korábban megírtuk, hogy a svéd áruház polcként is használható hangszórója már a bemutatása előtt besöpört egy dizájndíjat, most azonban a Symfonisk sorozat egy másik termékéről is lerántották a leplet. A wifi-hangszóróval ellátott asztali lámpával az IKEA és a Sonos olyan kiváló hangzású, kimagasló megjelenésű terméket hozott létre, amely új és egyedi módon illeszkedik az otthoni enteriőrbe, elérhetőbbé téve a jó minőségű hangtechnikát.

A svéd lakberendezési vállalat szeretne még közelebb kerülni az intelligens otthonok megalkotásához, melyet 2015-ben kezdett meg a vezeték nélküli töltőkkel, és amelynek további állomásait tervezi.

"A kezdetektől megkérdőjeleztük a high-tech készülékek hagyományos esztétikáját. A lámpa-hangszóró gondolata bizonyos értelemben a kandalló mintájára született, hiszen ez az egyetlen dolog az otthonunkban, mely meleg fényt és hangot is ad" – nyilatkozta Iina Vuorivirta, az IKEA of Sweden munkatársa, a lámpa-hangszóró egyik tervezője, aki arról is beszélt, hogy míg ők a lakberendezés területén szerzett tapasztalatukkal és a tervezés irányításával, addig a Sonos a hangosítási szakértelmével járult hozzá a közös munkához.

"Olyan termékeket igyekeztünk létrehozni, amelyeket egyikünk sem tudna önállóan kifejleszteni. Mivel a zene és a fény egyaránt hozzájárul egy hely hangulatához, olyan terméket fejlesztettünk, amely mindkét hatást egyszerre képes nyújtani"

– magyarázta a lámpa-hangszóró hátterében húzódó ideát Tad Toulis, a Sonos cég dizájn-alelnöke.

Természetesen mindkét újdonság kompatibilis a Sonos saját termékeivel és mobilalkalmazáson keresztül irányíthatók, továbbá a lejátszási lista kiválasztható lesz az IKEA okosotthon-termékcsaládjának kijelzői és időzítői menüjéből is. A muzsikáló asztali lámpa a vonatkozó IKEA piacokon 179 eurós, míg a polcként funkcionáló hangszóró 100 eurós árcédulát kapott. Az biztos, hogy még idén elérhetők lesznek itthon is, a pontos magyar árakról azonban csak a bevezetéskor adnak tájékoztatást.

Ez is érdekelhet:

Tokió egyik legújabb szállodája olyan, mint maga Japán

Az árak fixek, nem emelkednek a turistaszezonban és nem lesznek olcsóbbak a holtidényben sem.

(Képek: IKEA)

fény | zene | polc | symfonisk | lámpa

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom