Ebben a múzeumban azt kérik a látogatóktól, hogy szagolják meg a festményeket

Ha már megérinteni nem lehet őket.

Illatokkal párosítja a művészetet a hágai Mauritshuis múzeumban nyíló kiállítás, hogy a látogatók jobban megértsék a műveket, és elmerüljenek bennük.

A Smell the Art: Fleeting-Scents in Colour című tárlaton az összesen ötven, 17. századból származó holland festmény mellett egy-egy illatadagoló áll, melyek egy pedál lenyomásával illatos levegőt fújnak ki.

A képekre reflektáló illatkínálat a szekrényektől kezdve a mezőkig terjed, de a látogatók jó nagyot szippanthatnak parfüm-alapanyagokból, mirhából, és vélhetően valamivel kisebbet az ország csatornáinak akkori bűzéből.

A kiállítás részletesen foglalkozik a 17. századi hollandiai mindennapokkal, amikor még azt gondolták a kellemetlen szagokról, hogy károsak az egészségre, illetve bemutatja, hogy a világ más részein élőkkel folytatott kereskedelem miként vezetett új aromák megismeréséhez.

Az illatos festményeket akkortól lehet megszagolni, amint a Mauritshuis újra látogatható lesz. A tervek szerint augusztus végéig tart majd a kiállítás.

A szaglás a leginkább felidéző érzékszervünk, sokkal jobban képes visszaadni az emlékeket és az érzelmeket, mint a látás vagy a hallás. Éppen ezért nem valószínű, hogy aki felkereste a múzeumot, egyhamar el is felejti.

Klimt Bécsben

A szomszédban pedig a bécsi szecesszió vezéralakja, Gustav Klimt talán utolsó befejezett festménye, a Nő legyezővel is látható lesz a bécsi Belvedere palotában március 25-én nyíló, nagyszabású Klimt-kiállításon.

(Forrás: Matadornetwork, fotók: Mauritshuis múzeum)

festmény | szag | illatos | illat | múzeum

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom