Ilyen most a hangulat New Yorkban, ahová éppen megérkezett a koronavírus

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

Janzsó Viktor volt újságíró, külpolitikai tudósító, a külügyminisztérium sajtósa, a legutolsó munkahelyének pedig a New York-i magyar konzulátus számít. Négy éve él Manhattanben, ezért megkértük, mesélje el és mutassa meg nekünk, mi történik a városban, ahová éppen megérkezik a járvány.

New York Strong

Drámai intézkedéseket vezettek be New York Cityben a koronavírus-járvány megállítására. Zárnak a közintézmények, szünetelnek a sportligák, bevetették a nemzeti gárdát, a városban elnéptelenednek az utcák.

Három éve lehetett talán szilveszter éjjelén, amikor a hagyományosan csordultig telt Times Square ünneplő tömege felett átsiklott az eseményről közvetítő kamera, s a kissé tipsy műsorvezető hölgy a csaknem egymillió ember láttán bágyadt vigyorral jegyezte meg adásban: New York Strong. Úgy jó brooklyniasan „essel” a strongot, ahogy kell errefelé.

Ez a három szó azóta a mottómmá vált – már-már vonneguti magasságokban, ahogy a mester Az ötös számú vágóhíd-ban minden halál után lemondóan csapja oda: "Így megy ez." Így, bizony. Bármi történjék is a városban, jó, vagy rossz, csak elmormolom a mantrát, s minden rendben, mert ez egy ilyen, hely: jó idők, rossz, idők, de a város marad, megvéd, jöhet bármi, fejet fel, megyünk tovább. New York Strong.

Ezért is volt döbbenetes látni tegnap, ahogy New York egyik napról a másikra elkezdett veszíteni ebből az éltető erejéből. Ahogy Andrew Cuomo New York-i kormányzó és Bill de Blasio polgármester bejelentették a koronavírus-járvány miatti rendkívüli állapotot és a korlátozó intézkedéseket, szinte egycsapásra elkezdtek kiürülni az utcák.

Lehetetlennek tűnt ez korábban abban a masszív metropoliszban, ahol turisták és helyiek milliói hömpölyögnek éjjel és nappal. De mégis megtörténik, s ahogy ilyen világjárványoknál (hovatovább pandémia!), avagy zombiapokalipsziseknél mondani szokás: It's happening.

Minden vasútállomások katedrálisában, a Grand Central Terminalon lézengtek az emberek, a közkönyvtár lépcsőjére nem ültek ki fiatalok, az általában kellemesen pezsgő Bryant Park kihaltnak tűnt, a mindig zsúfolt Times Square most kifejezetten szellősnek hatott. A Broadway színházai előtt nem álltak sorok, és a naponta milliókat mozgató metróban sem kellett tülekedni.

Kifejezetten nyomasztó érzés első kézből látni, ahogy leáll az élet egy nyolc és fél milliós nagyvárosban. Különösen úgy, hogy az elmúlt napokban kissé áltattuk magunkat: esik a tőzsde, de majd megáll a zuhanás. Az Egyesült Államok megússza a járványt, ha nem, akkor is Seattle a gócpont, a nyugati part, Kalifornia.

Aztán gyorsan jött az ébredés: negyven államban regisztráltak már megbetegedést, a tőzsde tovább szakad, a New York állambeli megbetegedések száma pedig megháromszorozódott. Tíz nap alatt jutottunk el az első regisztrált betegtől háromszázhuszonöt betegig. Teszteket alig végeztek a kórházakban, az egyik helyi külvárosi gócpontba, New Rochelle-be a nemzeti gárdát vezényelték ki. A hatóságok figyelmeztettek: nagyon gyorsan, nagyon súlyossá válhat a helyzet.

Az egyik nap még a helyi focicsapat (szigorúan a New York City FC és nem a Red Bulls!) hazai szezonnyitójára készültünk, hogy másnapra már bejelentsék az egész liga leállását. Szüneteltetik egyébként az összes nagy sportligát (dráma), és bejelentették a Broadway színházak bezárását is (még nagyobb dráma).

Lakat alatt a Met szépművészeti múzeum, az opera, a Carnegie Hall, a Madison Square Garden, s nagyjából lassan minden, ami arcot és lelket ad a városnak. Végső csapásként törölték a St. Patrick's Day felvonulást, amire nem volt példa ezerhétszázvalahány óta, pedig ennél a többnapos vidám randalírozásnál kevés viccesebb dolog van New Yorkban.

A szomszédos Jersey Cityben este tíztől kijárási tilalom lép életbe, zárnak a bárok, éttermek, a tömegrendezvényeknek természetesen annyi. A végső csapást az évente hatvanmillió látogatót vonzó városra Donald Trump elnök mérte, leállítva az Európai Unióból érkezők beutazását az USA-ba. A kínai utazókat már korábban kitiltották. A döntés sakk-mattnak tűnik, a gazdasági következmények megjósolhatatlanok.

A New York-iak egyelőre fanyar humorral, s a Blitz idején a derék londoni polgárokra jellemző egyfajta dekadens daccal viselik a megpróbáltatásokat. Maszkot nem hordunk, a New York-i divat egyébként is az, amit reggel felveszel, s ez a kötelező kellék egyelőre még nincs benne a repertoárban, de a testtávolság-tartás már megjelent, a bárokban pedig a koccintás helyett az „emelem a poharam rád” megy – egy bárszék a biztonság kedvéért kimarad.

A Pearl Harbor-i japán támadás után anno a helyi lakosok azt mesélték, hogy a legaggasztóbb az a természetellenes csend volt, ami rátelepedett a szigetekre a gyászos nap után. Mindenki behúzódott az otthonába, s várta, mi történik, hogyan tovább. Hasonlóról számoltak be New Yorkban is a 9/11-es terrortámadásokat követően: a megsebzett, lezárt városban az utcák kiürültek, baljós, mélyen ülő csend váltotta fel a nyüzsgést, az élet zaját. Olyan lehetett talán, mint amit egy bokszoló érez, akire rászámolnak: látja maga körül a világot, de csak tompa zúgást hall, és azt lesi, bedobták-e a törölközőt.

Most, itt még nem tartunk. Az utcák elnéptelenednek, az élet zaja csökken, de a döbbent csend még messze van, s bízunk benne, hogy nem is jön el. New Yorkot nem ütötték ki, a város harcol. New York Strong.

koronavírus | járvány | manhattan | new york | szent patrik nap