Indian-nyár Tokajban – Három nap két keréken, egy pompás hétvégi kaland

A Júliai-Alpok és a Magas-Tátra után újabb háromnapos kalandra indultunk egy klassz kétkerekű nyergében, ezúttal viszont nem gurultuk át az országhatárt, hanem kelet felé vettük az irányt, és egészen Tokajig vágtattunk a paripákon!

Évadzáró motorozásunkhoz arra számítottunk, hogy időjárás szempontból a szeptember második fele még bőven barátságos lesz, és nem is tévedtünk, majdnem lehoztuk a három napot eső nélkül. A harmadik napra azért jutott egy kis alvázmosás hazafelé, de semmi komoly, szerencsére nem árnyékolta be a kedvemet, ugyanis felfokozott hangulatban vártam ezt a hétvégét, egy

bakancslistás motorra ülhettem rá az Ivanics-csoporttal való közös kalandozásaink jóvoltából, mégpedig egy Indian FTR 1200-as naked bike-ra!

Az Indian márka sokak számára valószínűleg vagy teljesen ismeretlen, vagy eléggé homályba révedő gondolatok kíséretében jelenik meg, pedig igazán jelentős történelmet tudhat magáénak és az adott műfajon belül komoly műszaki minőséggel rendelkező gyártótól van szó. Az 1897-ben alapított márka számtalan tulajdonosváltást és csődöt élt meg, legújabbkori történelme a Polaris cég 2011-es felvásárlásával kezdődően íródik, és úgy tűnik, végre a megfelelő helyre került a márka. Az elmúlt években pedig sikerült pár olyan modellt építeniük, amire nekem, alapvetően sportmotoros-túrás beállítottsággal is emelkedő pulzusszámmal reagált a szervezetem.

Szerelmeslevél

Igazság szerint, amikor az Indian bemutatta 2018-ban az FTR-t, annyira bezsongtam, hogy testvérmagazinunk hasábjain szerelmeslevelet fogalmaztam meg az irányába. És akkor most illene ide egy kellemetlen motivációs szöveg arról, hogy "csak akarni kell, és a tiéd lesz", de mit mondjak, sokat álmodtam róla, és most megszereztem három napra, elvittem Tokajba és összejöttünk! Beteljesült? Be! Na és olyan volt, amilyenről álmodtam? Tulajdonképpen igen, de akkor ezt most elmesélem bővebben!

A terv

Ezúttal is Geri cimborával csaptunk a lovak közé, akiről azt kell tudni, hogy imádja megtervezni pontról-pontra az utat, bármerre is menjünk, akár csak a sarki benzinkútra, vagy négyországos túrára, nála bekapcsol a tervező üzemmód, aminek egyébként én eléggé örülök, mert bár imádok szabadon szárnyalni, kötetlenül, azért nem baj, ha nem hagyjuk ki a legjobb részeket egy túrából! Márpedig Tokajba le lehet jutni egy 234 kilométeres úton is, nagyrészt autópályán, két és fél óra alatt, de el lehet indulni Barcelona irányába is, kisebb kerülővel. Azért végül a kettő közötti kompromisszumként észak felé indultunk, Balassagyarmat érintésével, és az eredeti terveink egy 381 kilométeres, durván hét órás útról szóltak. Nagyjából így nézett ki a terv:

Elképzelések és a valóság

Előző este hoztam el az FTR-t az Ivanics-főhadiszállásról, olyan útravalóul csomagolt gondolatok között, hogy "hidegen vigyázz vele, mert nagyon ideges", "mindig nagyon vigyázz vele, mert baromi kemény motor", illetve hogy nagyjából 130-150 kilométert fog bírni egy tankkal, mert 12 literes a tartály, de legalább sokszor leszállok majd nézegetni. Nem baj, gondoltam, valószínű azért elég kemény lesz a futóműve ahhoz, hogy óránként úgyis le akarok majd szállni róla, és ez így is lett.

Amikor elhoztam a gépet, Sport módba volt állítva, és viszonylag keményre hangolt futóművel hazafelé a rakparton már kezdtem érteni, miről beszéltek a srácok az átadásnál, gyakorlatilag egy elszabadult gépágyú volt alattam, amit még a szándékosan nehézre kalibrált gázkar sem tudott megvédeni attól, hogy itt ha valaki a gázra gondol, akkor vessen keresztet, mert megnyílik a föld alatta. Izgalmas lesz ez, gondoltam, az erőtől nem féltem, van tapasztalatom bőven, de hogy ez a futómű, ez az istentelenül erős, V2-es motorblokk a maga 111 lóerejével és 225 kilójával, valamint az én kanyarvadász terveim hét órán keresztül hol metszik majd egymást, azt nem tudtam megjósolni előre.

Digitális Indian

Manapság nem túl meglepő, ha digitális műszerfallal találkozunk a motorokon, és az sem, ha a gyártó saját mobil appot javasol a minél szorosabb kapcsolódás érdekében. Az FTR műszerfala érintőkijelzős, és többféle nézet közül tudjuk kiválasztani, mit szeretnénk magunk előtt nézni azokban a töredékmásodpercekben, amikor lepillantunk az út során a kijelzőre. Ezek a klasszikus információk, mint a sebesség, a fordulatszám, a sebességfokozat, külső,- és motorhőmérséklet, megtett kilométerek, illetve hogy a következő tankolásig mennyi a megtehető távolság. Ezen felül pedig ugye telefonnal kapcsolódva tudjuk kezelni a hívásokat, ha van hozzá felszerelésünk, illetve térképeket is tudunk rá aktiválni. Van, akinek ez a háta közepére sem kívánkozik, mert csak le akarja tenni a térdét a Mátrában, de azoknak, akik mondjuk túráznának egy nagyot, egész hasznos kis funkciók.

Akkor is eső, ha süt!

Az első ijesztő állítás viszonylag hamar meg is dőlt, szerencsére a tank pont elég nagy ahhoz, hogy a túratempó alatti 5.8 literes átlagfogyasztás mellett bizony 230-250 kilométerre is jók vagyunk. Az már más kérdés, hogy nem akarsz majd egy seggel ennyit a motoron tölteni, mert ez azért egy elég kemény játékszer, pláne, ha felpókoztál magad mögé némi csomagot, és a hátadra is vettél egy táskát. De ezzel semmi baj nincs, nem vártam, hogy egy BMW GS kényelmével fogunk Tokajig örömködni, viszont sokat tehetünk a komfortérzetünk javításáért, ha a három módozat közül (Eső, Normál, Sport)

kiválasztjuk az eső-módot, és egycsapásra egy rendkívül élhető, de még mindig bivalyerős paripa nyergében találjuk magunkat.

Napközben aztán északon érik meglepetések az embert, a térség, mondjuk úgy, hogy nem bővelkedik minőségi úthálózatban, voltak olyan települések és átvezető utak, ahol nem voltam biztos benne, hogy végig tudunk menni, de ez nem a motor hibája volt. Az eredetileg nagyon keményre hangolt futóművet hátul sikerült felpuhítani, és mindez az eső-móddal együtt így benyugtatózva kezdett hasonlítani egy kezes túramotorra, a kanyarokat már az elejétől kezdve élveztem a jobb utakon, a rosszabbakat pedig így sikerült túlélni.

Jó és rossz hír egyben, hogy az ülésmagasság nem igazán nagy, így örülhetnek a kisemberek, és szomorkodhatnak a magasak, mert az üléspozíció hosszú virgácsok esetén elég éles szögű térdhajlítást kíván, így mondhatom, hogy 165-185cm közötti embereknek kellemes és kényelmes, de szerintem afelett hosszabb távon sok megállóra lesz szükség.

Az FTR egy rendkívül nyomatékos, bivalyerős motor, amit sokrétűen lehet használni, mindenre jó, de talán a legideálisabb a napon belüli 0-200 km-es távolságok lehozására.

Ebben a tartományban igazán zseniális élménymotor, egy erőtől duzzadó telivér, amivel minden vad közúti elképzelésünket meg tudjuk valósítani, normál és sport módban megnézheted azt is, hova lehet fejlődni még. Naked bikeról lévén szó, nem a végsebesség bajnoka, de amúgy sem lehet ugye 130-nál erősebb terveket szőni a magyar utakon, és nagyjából ez az a sebesség, amíg a szél és az első futómű kényelmesen tart minket a pozícióban, felette is tol mintha nem lenne holnap, de mindenki tudja, hogy nem erre készült! Ami még fontos, hogy szerintem nem városba való, ellenben a főutak világa maga a paradicsom neki.

Miért éppen Tokaj?

Régóta szerettem volna eljutni Boldogkőváraljára, a Boldogkő várba, pláne miután megláttam Nagy Gábor barátunk fotóját egy kampányban, nem is tudtam, hogy ilyen csodák várnak az ország azon felén. Az egyik célpontunk tehát ennek a várnak a felkeresése volt, bizonyítékként álljanak itt ezek a képek az élmény emlékére.

A másik izgalmas kérdéskör a tokaji szüreti időszak volt, szerettem volna kicsit a környéken mászkálni, amikor éppen leválasztják a gyümölcsöket a tőkéről, ehhez pedig Mád és környékének felkeresése volt a terv.

Kicsit bíztam benne, hogy közel tudunk menni az éppen mindjárt megnyíló elképesztően ígéretes Sauska-birtokhoz, de egy közepesen mérges fekete kutya megakadályozott minket abban, hogy közel férkőzzünk. Nem baj, legközelebb felkeresünk benneteket! Ha elkészül, ilyen lesz majd:

A harmadik fontos küldetésem pedig az volt, hogy a nemrég megnyíló, Minaro Hotel szolgáltatásait ellenőrizhessem, mert a képek alapján úgy éreztem, hogy sikerült valami olyat alkotni, ami után megnyalhatjuk mind a tíz ujjunkat. Nos, jelentem, hogy úgy tűnik, ez tényleg sikerült nekik, nem csak régiós szinten, de valószínűleg európai viszonylatokban is kiemelkedő minőségű projekt valósult meg! A Minaro Hotelt boldogan és nyugodt szívvel ajánlom minden belföldi és külföldi turistának, nagyon jó élmény volt olyan szolgáltatással és minőséggel találkozni, ami tényleg az, aminek látszik is. Tökéletes főhadiszállás egy háromnapos hétvégére, pláne ha átmotorozott végtag wellness részlegen történő megpihentetéséről van szó.

Kipróbálnád ezt a különleges Indian FTR 1200-at? Béreld ki, tekerj vele egyet és éld át az erőt! De ha inkább vízi kalandokra vágysz, akkor is jó helyen jársz, az Ivanics világában remek lehetőségek várnak!

A cikk elkészítésében partnerünk volt az Ivanics-csoport.

(Fotók: Donkó Péter, Sauska, Minaro)

Indian FTR 1200 | nagy sztori | indián | Ivanics csoport