Egészen elképesztő, 230 százalékkal emelkedtek a lakásárak 2010 és 2024 harmadik negyedéve között Magyarországon, ami európai rekordot jelent, holtversenyben Észtországgal.
Átfogó ingatlanpiaci jelentést közölt az Eurostat: 2024 harmadik negyedévében átlagosan 3,8 százalékkal emelkedtek a lakásárak az EU-ban, míg a bérleti díjak 3,2 százalékkal lettek magasabbak 2023 harmadik negyedévéhez viszonyítva. Az előző negyedévhez (2024 Q2) képest 1,4 és 0,9 százalék volt a drágulás.
Érdekes azonban egy hosszabb időtartamot is megnézni: 2010 elejétől 2024 harmadik negyedévéig a bérleti díjak lényegében egyenletesen emelkedtek, a lakásárak viszont rövid stagnáló-csökkenő időszakok után meredeken nőttek.
Lila lakásárak, kék bérleti díjak (forrás: Eurostat):
Összességében a fenti időszakban az ingatlanárak 54,1, a bérleti díjak 26 százalékkal emelkedtek.
Ám a változások nagyban eltérhetnek országonként. Ahogy az Eurostat összefoglalója kiemeli, még mindig a 2010-2024-es időszakot tekintve
Magyarországon és Észtországban megtriplázódtak a lakásárak, ami 230 százalék feletti növekedést jelent.
Litvániában 181, Lettországban 154, Csehországban 135, Ausztriában 114, Portugáliában 113, Bulgáriában 110, míg Luxemburgban 103 százalékos áremelkedést mértek. Egyedül Olaszországban csökkentek az árak – négy százalékkal – a vizsgált periódusban.
Bérleti díjak tekintetében kicsit más a leosztás: ez 2010-2024-ig Észtországban lőtt ki a legjobban (+216 százalék), majd Litvánia (+183), Írország (+109) és Magyarország (+108) következik. Ebben a szektorban egyedül Görögországban csökkentek az árak, méghozzá meglepő mértékben, 16 százalékkal.
Ingatlanárak és bérleti díjak az EU országaiban 2010-2024 Q3:
Közben az országos ingatlanpiac sem egyenletes, tavaly novemberben például sokakat meglepett a hír, hogy már nem Budapesten, hanem ebben a balatoni városban volt az ország legdrágább utcája.
(Forrás: Eurostat, nyitókép: GettyImages)
budapest | magyarország | eurostat | ingatlan | lakás | balaton
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Elképesztően stílusos a mozdulatlan szurkoló, aki a kongói válogatott kabalájává vált a vb-n
Egy légiutas-kísérő elárulta azt az 5 hibát, ami miatt rengetegen lekésik a csatlakozó járatukat
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!
