A központi bankok számára az egyik legnagyobb kihívás az, hogy lassan engedjék ki a levegőt a lakáspiacokról, különben a szektor összeomlását idéznék elő. A Reuters szerint eddig úgy tűnik, sikerül nekik.
Ahogyan arról a Roadster is beszámolt, a brit lakásárak növekedése zsinórban
harmadik hónapja lassul és január óta májusban volt a legkisebb az áremelkedés.
A Reuters által megkérdezett közgazdászok szerint
Németországtól Kínáig lassabban fognak emelkedni a lakásárak,
2023-ban pedig tíz százalékos inflációra lehet majd számítani az amerikai ingatlanpiacon, ami fele az idei rátának.
A világ legtöbb részén az ingatlanok megfizethetetlenné váltak, a jegybanki lépések azonban segíthetnek ezen.
A Freddie Mac heti adatai szerint június 2-án az Egyesült Államokban a harminc éves átlagos fix kamatozású jelzáloghitelek kamata 5,09 százalék volt, ez alacsonyabb a május közepi 5,3 százalékos csúcshoz képest, de kétszáz bázisponttal meghaladja a 2021 végi szintet.
A Világbank közel harmadával, 2,9 százalékra csökkentette a globális növekedési előrejelzéseket 2022-re. A lassulás és a három százalék közelében stabilizálódó kincstári hozamok növekvő kockázata visszaterelte a befektetőket a technológiai részvényekhez, kedden csaknem egy százalékkal megemelte az amerikai Nasdaq indexet, és két hónapos csúcsra segítette a japán Nikkei indexet.
(Forrás: Reuters, fotók: Getty Images)
infláció | ingatlanár | ingatlan | árnövekedésIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Napelemmel a fenntartható jövő felé – Itt az IKEA új lámpája

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!