A világ egyik leghíresebb operaháza ingyen elérhetővé tette mindenét

A Sydney-i Operaház is belép a digitális világba.

A március 17-e óta zárva tartó világhírű intézmény a hivatalos oldalán elérhetővé tette előadásai felvételeit, továbbá különféle témájú beszélgetéseket, valamint eddig még sehol be nem mutatott érdekességeket és háttéranyagokat is.

A digitális évada részeként új, megrendelhető tartalmakat is hozzáférhetővé tesz az operaház, illetve igyekeznek kihasználni a streaminglehetőségeket is. A felvételeket bárki megnézheti számítógépén vagy akár mobiltelefonján – teljesen ingyen.

"Mostanság nem fogadhatjuk a közönségünket, de a művészet, a kultúra és a szórakoztatás legjobb pillanatai online eljutnak hozzájuk. Remélem, hogy az opera új digitális programja a kreativitás nemzeti szimbóluma lesz, és világszerte segít összekötni az embereket, és ösztönzi, megnyugatja őket ebben a nehéz időszakban" – mondta Louise Herron, az opera főigazgatója.

Elsőként az ausztrál Missy Higgins 2019-es előadását közvetítették online, szombaton pedig Beethoven Kilencedik szimfóniá-ját lehet meghallgatni a Sydney-i Szimfonikus Zenekar előadásában egy 2018-as felvételről.

További részletekért ide érdemes kattintani.

Ez is érdekelhet:

A párizsi opera egy hétig ingyen elérhetővé teszi a világ legszebb balettelőadását

A párizsi operaház is naprakész módon reagált a koronavírus-járvány miatti bezárására.

(Fotók: Unsplash)

digitális | archívum | koronavírus | operaház | opera

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom