Kiderült, hová kell elutazni a legjobb Instafotókért az Egyesült Királyságban

Ha hallgatunk a helyiekre.

Kétezer felnőtt megkérdezésével készült friss felmérés az Egyesült Királyság legjobban "Instagramozható" helyeiről.

A rangsor élén a cornwalli St Michael's Mount, a Skye-sziget és a northumberlandi Szent Sziget végzett, de a listán szerepelnek még a híres hunstantoni Norfolk-sziklák is – az egyetlen hely a keleti parton, ahonnan nyugat felé a tenger fölött lehet látni a naplementét.

A skót helyszínek közül bekerült Fort William, Orkney és Loch Awe.

A megkérdezettek fele a gyönyörű tájak miatt utazik országon belül és nagyjából ugyanennyien mondják azt, hogy ez a kulcs a legjobb fotók elkészítéséhez. Az érintetlen, természetes háttér, a napfelkelte vagy naplemente, valamint az emberek hiánya ugyancsak fontos a jó fotóhoz. A felnőttek átlagosan tizenöt képet készítenek utazásonként.

Paul Sweeney, a kutatást végző Sky Mobile ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a felmérésből az is kiderült, hogy a közösségi médiában posztolók harminckilenc százaléka valószínűleg azért látogat el egy festői helyre, hogy aztán képeket osszon meg róla az interneten. A tanulmány szerint átlagosan húsz percet vesz igénybe, hogy elkészülte után a kép a közösségi oldalak valamelyikén landoljon és a megkérdezettek átlagosan négy posztot tesznek közzé egy-egy utazás alkalmával.

A válaszadók körében az Egyesült Királyságon belül főként a tengerparti úti célok a legnépszerűbbek, utána a vidék és az erdő következik. A legkedveltebb strandok közé a dorseti Lulworth Cove, a cornwalli Sennen Cove és a yorkshire-i Whitby homokos partjai tartoznak.

A felmérés résztvevőinek kilencven százaléka tisztában van azzal, hogy valószínűleg akadnak olyan gyönyörű helyek az Egyesült Királyságban, amelyekről még soha nem hallott, és harmincnyolc százalékuk szeretne többet felfedezni a kedvelt brit helyek közül.

A top 20:

  1. St Michael's Mount, Cornwall
  2. Isle of Skye, Skócia
  3. The Holy Island of Lindisfarne, Northumberland
  4. Fort William, Skócia
  5. Orkney, Skócia
  6. Loch Awe, Skócia
  7. Wye Valley, Herefordshire
  8. Old Harry Rocks, Dorset
  9. Fair Isle, Shetlands
  10. Llyn Peninsula, Wales
  11. Rhossili, Wales
  12. Pendennis Head/Castle, Cornwall
  13. Dunkery Beacon, Exmoor's highest point, Somerset
  14. Shropshire Hills, Shropshire
  15. Old Hunstanton, Norfolk
  16. Blakeney, Norfolk
  17. Frenchman's Creek on Helford River, Cornwall
  18. Riggs Moor, Yorkshire
  19. Hound Tor, Dartmoor, Devon
  20. Culver Down, Isle of Wight

Mivel több mint félmillió természetes tó található Európában, ezért nehéz dolgunk van választani, ha olyan tóparti nyaralást szeretnénk, ami nemcsak emlékezetes lesz, hanem egyben festői környezetben is játszódik. A keresgélés és a tervezés megkönnyítése érdekében a Lausanne Tourisme összegyűjtötte a leginkább Instagram-pozitív  tavakat a kontinensről, hogy némi inspirációt nyújtson.

(Forrás: Express, fotók: Getty Images)

fotók | instagram | legszebb | helyek | Anglia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom