A Concorde óta rendre felbukkan az az ígéret, hogy a légi közlekedés ismét átlépi a hagyományos sebességhatárokat, de egy brit projekt egészen más léptékben gondolkodik.
Az Invictus nevű hiperszonikus űrrepülőgép fejlesztői szerint a technológia elméletben lehetővé tenné, hogy az Egyesült Királyság és Ausztrália között a jelenlegi, több mint 21 órás repülési idő nagyjából három órára csökkenne.
A Sun beszámolója szerint a sugárhajtású jármű több mint 6100 km/órás tempóval haladhatna, vagyis nagyjából ötszörös hangsebességgel repülne. Ez nem egyszerűen a Concorde visszatérését jelentené, hanem egy annál is jóval ambiciózusabb korszak nyitányát, mert a cél már nem csupán a szuperszonikus, hanem egyenesen a hiperszonikus közlekedés.
A fejlesztésben az Európai Űrügynökség és az Egyesült Királyság Űrügynökségének mérnökei is szerepet kapnak.
A projekt különlegessége, hogy az Invictust nem hagyományos rakétaindítással küldenék fel, hanem egy repülőtéri kifutópályáról emelkedne a magasba, a hagyományos repülőgépekhez hasonlóan.
A gép a tervek szerint a Föld légkörének külső peremét is megközelítené nagyjából 24 kilométeres magasságban. Ilyen repülési profil mellett a kontinensek közötti utazás alapvetően új dimenzióba kerülhetne, különösen az olyan extrém hosszú útvonalakon, mint a London-Sydney etap.
Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy az Invictus első változata még nem utasokat szállítana. A kezdeti cél a technológia demonstrálása, illetve annak bizonyítása, hogy a hiperszonikus, kifutópályáról induló repülés üzembiztosan megvalósítható.
Ha ez sikerül, a projekt valóban megnyithatja az utat a nagy sebességű, kontinenseken átívelő közlekedés előtt. Az első részletes tervek még az idén elkészülhetnek, valódi hiperszonikus sebességet viszont csak 2036 környékére várnak.
(Forrás: Express, fotók: Getty Images, illusztráció)
hiperszonikus | gyors | repülés | concorde | jövő | london
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
5 dolog, amit nagyon szeretnének a légiutas-kísérők, hogy bárcsak minden utas tudna
Ez a 10 úti cél most a Z generáció kedvence
A foci-vb óta megőrülnek az emberek ezért az országért, mindenki ide vágyik
3 kevésbé ismert európai sziget, amit most kezd felfedezni a világ
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!