Korábbi lepárlóüzemből varázsoltak stílusos coworking irodát Brnóban

Befejezetlennek tűnő falak, ósdi gerendák és egy használaton kívüli felvonóban berendezett bár fogadja a dolgozót ebben a csehországi coworking irodában.

A The Distillerynek egy egykori lepárlóüzem ad otthont Brnóban. A helyi kötődésű Kogaa stúdió ötlete volt az egész, amely az átalakításkor igyekezett változatlan állapotban meghagyni az épület nagyobb részét.

Ez a szociális jellegű vállalkozás az építészek első ilyen projektje, melynek fő célja az elhagyatott, vagy pusztulófélben lévő, de még értékes épületek helyreállítása.

A 19. században felhúzott üzem olyan rossz állapotba került az évek során, hogy le akarták bontani, ám mielőtt nekilendült volna a hatalmas kőgolyó, közbelépett a Kogaa, hogy lenne egy mentőötletük.

A rekonstrukció során megpróbálták kiemelni az épület egyedi tulajdonságait, és az emlékek mellett meghagyták az ablakkereteket, a padlóburkolatot és jó néhány falat.

Lebontották viszont a második és a harmadik emeleti mennyezetet, az így felszabadult tereken pedig előadásoknak, meetingeknek és workshopoknak otthont adó helyiséget rendeztek be. Természetesen a privát irodáknak szeparált rész jutott.

Az eredeti liftkabinból egy udvarra nyíló bár lett, ahol a szabad ég alatt iszogathatnak a vendégek.

A szobák dekorációját nem bonyolították túl: a legizgalmasabb részei a korábbi installációkból és újrahasznosított kiállítási tárgyakból eszkábált, szabálytalan formájú rózsaszín asztalok.

(Fotók: Deezen)

co-working | Brno | iroda | lepárlóüzem | közösségi | csehország

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom