A Róma közelében található Isola Sacra nevű tengerparti település felkerült a Fodor’s utazási magazin 2026-os No List összeállítására, miután civil szervezetek arra figyelmeztettek, hogy egy hatalmas, újonnan épülő kikötőkomplexum alapjaiban változtathatja meg és akár tönkre is teheti a térség ökoszisztémáját.
A mintegy 15 ezer lakosú település mindössze 32 kilométerre található az olasz fővárostól. Az 1–6. század között kialakult római nekropoliszáról és érintetlen tengerpartjáról ismert, az utóbbi években egyre népszerűbbé vált a turisták körében.
A környéken viszont gombamód szaporodnak a szállodák, és már épül egy nagyszabású kikötő is. A Fiumicino Waterfront néven futó beruházás körülbelül ezer kis hajó számára biztosít majd helyet, valamint felhúznak még egy mega óceánjárók fogadására alkalmas mólót is.
A terveket tavaly novemberben hagyták jóvá, ami heves tiltakozást váltott ki a helyiek körében, Isola Sacra pedig így felkerült a Fodor’s által nem ajánlott úti célok listájára. A No List célja, hogy a túlzott turizmus által veszélyeztetett térségekre irányítsa a figyelmet, és ideiglenes „pihenőt” javasoljon ezeknek a helyeknek.
A település lakói Tavoli del Porto néven bizottságot hoztak létre a természetvédelmi és kulturális értékek megóvására. Az aktivisták szerint a beruházás súlyosan károsítaná a dűnéket, a vízi élőhelyeket, a mezőgazdasági területeket és a térség egyedi növény- és állatvilágát.
A legnagyobb aggodalmat az jelenti, hogy hárommillió köbméter homok kitermelésére lenne szükség a hajók bejutását biztosító csatorna kialakításához.
Mindössze 300 méterre a tervezett építkezéstől egy védett természeti terület található, amely a szakértők szerint visszafordíthatatlan károkat szenvedhet.
Anna Longo, az Italia Nostra Litorale Romano elnöke egyenesen „apokaliptikus” forgatókönyvet emlegetett: szerinte a partot mólók, dokkok, szállodák és új kereskedelmi létesítmények borítanák el, lerombolva ezzel a partvonal eredeti hangulatát. Hasonlóan fogalmazott Barbara Bonanni helyi lakos és városi tanácsos is, aki szerint a terület „még mindig őrzi a varázsát”, ám ez hamarosan végleg eltűnhet.
A kritikusok arra is figyelmeztetnek, hogy az óriási hajók egyszerre több ezer látogatót zúdítanának a kisvárosra, ami túlterhelné az infrastruktúrát, miközben gazdasági előnyei alig lennének, hiszen az utasok többnyire a fedélzeten költik el a pénzüket. David Di Bianco, a Kikötői Munkacsoport szóvivője szerint a projekt „nem fejlődés, hanem egy újabb lépés a tenger pusztulása felé”.
A Fiumicino Waterfront vezérigazgatója, Galliano Di Marco ezzel szemben úgy látja, hogy a 600 millió eurós beruházás a Földközi-tenger egyik legmodernebb és legfenntarthatóbb turisztikai infrastruktúrája lesz. Állítása szerint a projekt „kézzelfogható bizonyítéka, hogy az infrastruktúra-fejlesztés és a városrehabilitáció harmonikusan együtt járhat”, elősegítve a helyi gazdaság megerősödését.
(Forrás: Express, fotók: Getty Images)
utazás | isola sacra | teher | állapot | olaszország | nem ajánlott
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
72 óra Amszterdamban
Egy festői „szellemfalu” csinos házikókkal, de egyetlen lakos nélkül
Kvíz: Mondunk egy települést, melyik nem Magyarországon található?
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!
