Isztambul 16. századi törökfürdője látványos művészeti és wellnessközpontként születik újjá

A KA-BA Építésziroda tizenhárom éves projektje zárulhat le, a végeredmény pedig minden képzeletet felülmúlóan gyönyörű lett. 

Közel öt évtizeden át Mimar Sinan felügyelte az Oszmán Birodalom minden jelentősebb építkezését. Hidat, mecsetet és mauzóleumot hozott létre. Öt évszázaddal később, immáron napjainkban a nevéhez fűződő hamam születik újjá Isztambulban.

A Zeyrek Çinili Hamam törökfürdőt 1540 körül nyitották meg. Nevét kék csempéiről kapta, kupolás termei pedig lélegzetelállító hátteret biztosítottak a közösségi fürdőzésnek. A történelem viharai azonban nem kímélték, csempéit magán- és közgyűjteményeknek adták el,

a komplexum pedig idővel tönkrement.

A török vendéglátó- és ingatlanvállalatnak, a The Marmara Groupnak köszönhetően azonban mára többcélú művészeti és wellness-központként születhet újjá. Falai között kiállítóterek is helyet kapnak.

A KA-BA Architecture vezette a mintegy tizenhárom évet felölelő tervezési és állagmegóvási projektet, amely során római, bizánci és oszmán tárgyakat tártak fel, köztük az eredeti izniki kincsek maradványaira is ráleltek.

A komplexum bizánci ciszternái a kortárs művészetet fogadták be, új funkcióit pedig jövőre már a nagyközönség is élvezheti.

(Forrás: Architectural Digiest, fotók: Zeyrek Çinili Hamam facebook oldala)

törökfürdő | kiállítótér | múzeum | Isztambul | hamam

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom