Itt egy ország, amelyik fizet, ha odautazunk

Méghozzá nem is keveset.

Jó néhány ország különféle csalogató akciókkal próbálja magához édesgetni a turistákat, ami teljesen érthető lépés, hiszen a világjárvány gyakorlatilag mindenhol tönkrette a turizmust. Az már más kérdés, mikor érezzük majd újra a bizalmat egy külföldi utazás iránt, de az ehhez hasonló ösztönzések talán segítenek a döntésben.

A Japán Turisztikai Hivatal úgy próbálja a szigetre csábítani az országot felfedezni vágyókat, hogy az összes utazási költség felét kifizeti, amennyiben egy utazási irodán keresztül vásárolnak utat, amikor majd enyhülnek az utazási korlátozások.

Tabata Hirosi, a hivatal vezetője elmondta, hogy a kezdeményezésre tizenhatmilliárd dollárt szánnak, és leghamarabb 2020 júliusának végén indulhat el – olvasható a The Japan Times cikkében.

Japán vonzereje letaglózó: egész évben szemet gyönyörködtető természeti szépségekkel, hihetetlenül gazdag történelemmel és kultúrával, pagodákkal, templomokkal, szentélyekkel, futurisztikus épületekkel, és a vidék érintetlenségével vár. Az ország egy misztikum, maga a titokzatosság és nyugodtság.

Korábban megírtuk, hogy Olaszországban is hasonló lépéshez folyamodtak: a Szicíliába érkező vendégek repülőjegyeinek a felét, szállásuk egyharmadát állnák, ha valaki az enyhítések után úgy határoz, hogy ott szeretné eltölteni az első, karantén utáni szabadságát.

Ez is érdekelhet:

Megnyílt Zugló titkos ázsiai oázisa, a pompás Japánkert

Kevesen tudják, de a zuglói Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskola intézménye igazi zen kertet gondoz, amit most újra megnyitottak a nagyközönség előtt.

(Forrás: The Japan Times, fotók: Unsplash)

akció | japán | fizetés | kezdeményezés | utazás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom