Ezekben a nagyvárosokban találjuk a legtöbb milliárdost

A Wealth-X szokásos évi jelentéséből kiderül, hogy a világ dollármilliárdosainak harmada tizenöt városra koncentrálódik. 

A lista élmezőnyében főként kelet-ázsiai metropoliszokat találni, de természetesen az Egyesült Államoknak sincs oka szégyenkezni: három várossal képviselteti magát a világ egyik vezető országa. Apropó Amerika: az USA adja a legtöbb milliárdost a világnak, New Yorkban pedig majdnem annyi milliárdos él, mint az egész országban összesen.

A tizedik helyezett, húszmillió lakosú indiai Mumbaiban a lakosság fele nyomorban tengődik, ám a városnak harmincnyolc milliárdosa van. A kilencedik a kínai Sencsen, ahol az Alibaba társalapítója, Jack Ma lakik harminckilenc további dollármilliárdos társaságában.

Los Angeles nyolcadiknak futott be negyvennégy milliárdossal, köztük a Tesla-vezér Elon Muskkal, egy hellyel lemaradva Szingapúr mögött.

Pekingi lakcímkártyával ötvenhét milliárdos rendelkezik, míg londonival kilenccel több – jó néhányan közülük a milliárdosok utcájaként ismert Kensington Palace Gardensben laknak. Éppencsak lecsúszott a dobogóról a hetvenhárom milliárdosnak otthont adó Moszkva, ahol Oroszország papíron leggazdagabb embere, a bányászatból hatalmas vagyonra szert tett Vlagyimir Potyanin él.

A képzeletbeli dobogó alsó fokán a technológiai szektorban erős, mindössze alig több mint 800 ezer fős San Francisco található hetvenhét milliárdossal, míg a második a hét és fél milliós Hongkong, ahol idén az előző évhez képest a legtöbben, kilencen csatlakoztak a képzeletbeli exkluzív klubhoz: összesen kilencvenhat milliárdos él ott.

Ahol pedig jelenleg a legtöbb milliárdost találjuk, az New York – a nyolc és fél milliós Nagy Alma az egyetlen város a világon száznál is több milliárdossal. A város leggazdagabb embere a korábbi polgármester Michael Bloomberg, akinek becsült vagyona 60,1 milliárd dollár.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: Business Insider, fotók: Pixabay)

emberei | toplista | városok | milliárdosok | leggazdagabb

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom