Óriási mentőövet dob az éjszakai életnek a Jägermeister

Kreatív is, hatékony is, plusz már a gondolatától is becsíptünk. Íme a #keepthenightalive.

A Jägermeister, az egyik piacvezető alkoholmárka is bekapcsolódott a vendéglátóhelyek megmentésére indított országos akcióba, melynek keretében egyedi kezdeményezéssel próbálnak segíteni, támogatást nyújtani a bezárások miatt nehézséggel küszködő, biztos anyagi jövedelem nélkül maradt vendéglátóipari egységeken, illetve dolgozókon.

„A Jägermeister világa szorosan kapcsolódik az éjszakai élethez. Amikor kiderült, hogy újra bezárnak a pubok, szórakozóhelyek, a márka azonnal elkezdett gondolkodni, hogyan tudna segíteni a számára nagyon fontos pultos, bártender közösségen. Ezért indítjuk el a Keep the Night Alive elnevezésű kezdeményezést. Nagyon fontos számunkra, hogy a fogyasztóinknak is valami különlegeset nyújtsunk, így jött a gondolat, hogy

underground művészek által tervezett címkék kerüljenek a limitált kiadású palackokra. A grafikák tervezésénél az alkotók szinte teljes szabadságot kaptak”

– mondta Becs József, a Jägermeister márkamenedzsere. A hétféle, elismert underground művész által tervezett címkét hordó palack december 18-tól került forgalomba. Online pedig itt lehet megvásárolni.

"Számomra az éjszakák általában a munkát jelentik. Akkor vagyok a legtermékenyebb, de ha tavaly előre tudtam volna, hogy idén majdnem az egész évet otthon fogom tölteni, és nemhogy koncertekre, de en bloc szórakozóhelyekre sem járhatok majd el, minden hétvégén elnéztem volna valahova."Labrosse Dani

A tervezésre felkért művészek:

Fork Imre
Kiss-Benedek Kristóf a.k.a Kisjustk
Brunkszkó László a.k.a NikonOne
Pápay Fanny
Bálint Bianka a.k.a Bianicon
Labrosse Daniel
Kóka Barbara a.k.a Miss KK

Az egyedi tervezésű Jägermeisterekből összesen tízezer darab készül, és minden eladott üveg után kétezer forintot fordít a márka az éjszakai élet megsegítésére. A fogyasztók nevezései közül kerülnek ki azok a vendéglátóhelyek, amelynek dolgozói támogatást kapnak.

Általában ha végzek a munkával nap végén, éjszaka szervezek magamnak egy-két találkozót, jókat beszélgetünk, sörözünk. Ilyenkor meg tudom élni azt, amit napközben nem: kapcsolódni. Pápay Fanni

Így működik a nevezés

Aki szeretne bekapcsolódni, annak nem kell mást tennie, mint megjelölni azt a vendéglátóhelyet, amit szeretne a támogatásra nevezni. A jelöléshez posztolni kell Instagramon egy emléket a kedvenc helyéről #keep….alive címkével, a pontozott helyre pedig a szórakozóhely nevének kell kerülnie (pl. #keepKEDVENCBÁRalive).

Emellett meg kell jelölni a posztban a várost, hogy hol található az adott vendéglátóegység, illetve a @jagermeisterhungary Instagram-oldalát. Az emlék lehet egy kép, videó vagy akár egy szöveges poszt, de a limitált szériás palackok fotójával is lehet nevezni. Az éjszakában dolgozók is ugyanígy nevezhetik saját, nehéz helyzetbe került munkaközösségüket.

Az éjszaka nemcsak a bulik hiányáról, hanem a lehetőségek hiányáról szól. Nincs spontaneitás, se együttlét. Kicsit mindenki átértékeli a kapcsolatait, és hogy mennyi mindent nem szabad most csinálni. Kóka Barbi

Jägermeister Urban Gallery

A művészek által tervezett Jägermeisterek nemcsak az online térben és a boltok polcain jelennek meg, hanem néhány, a márkához köthető bár kirakatában is megtekinthetők lesznek.

A kirakatokban egyesével helyezik ki a limitált széria darabjait, mindegyiket az alkotója által tervezett installációban.

A projektről a kampány weboldalán és a kapcsolódó socialmedia-felületeken lehet tájékozódni. A kampány végén az eredeti, dedikált üvegeket egy online árverésen értékesítik, ezt a bevételt is az éjszakai életben dolgozók támogatására fordítják.

Összesen húszmillió forintnyi támogatást oszt szét a márka, eredményhirdetés pedig 2021. február elsején lesz. Vagány és jó kezdeményezés, mi, biztos, hogy végig rajta tartjuk a szemünket!

A cikk létrejöttét támogatta a Jägermeister.

kampány | művészet | hirdetés | éjszakai élet | szórakozóhely

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom