Close
A kölyökjaguár színre lép – Jaguar E-Pace-teszt

A kölyökjaguár színre lép – Jaguar E-Pace-teszt

Milyen egy kölyökjaguár? Játékos, bájos, szerethető, néha kicsit esetlen, aki olykor megmutatja a karmait és erejét. Megnézzük az E-Pace-t, és azt mondjuk: stimmel.

A nemrég bemutatott Jaguar XF Sportbrake-kel töltött teszthét konklúziója az volt, hogy az a kocsi egy nagyon szép, a mai kornak megfelelő technikájú autó azoknak, akik valami ellen döntenek, és a legnagyobb prémiumgyártók típusai helyett mást akarnak, hasonló szolgáltatásokkal.

Az E-Pace viszont teljesen más – a jelek szerint a már indiai tulajdonú Jaguar üzletpolitikája nem egy harmonikus típuskínálat létrehozása, hanem az, hogy minden kategóriában kínáljon egy abban a közegben versenyképes modellt. Úgy látszik, a kompakt SUV-k osztályát találták alkalmasnak arra, hogy kicsit kiéljék a kreativitásukat.

Különben is: ha már egy márka egy nagymacskáról kapta a nevét és a logóját – amiről egyébként Hitler tehet, miatta keresztelték át érhető okokból a háború után az SS Cars Ltd.-t Jaguar Cars Ltd.-re –, akkor ezzel érdemes is élni.

A kis E-Pace igazi egyéniségére két utalást találhatunk: az egyiket a szélvédő alsó részénél, a másikat pedig a kocsi mellett, a földön, este.

V8-as Teslák gyártására sem volt kisebb esély, mint arra, hogy a Jaguar a 2010-es évek vége felé poénkodni kezd, ráadásul még jól is áll neki. Okosan kitalálták, hogy az E-Pace potenciális vásárlói értékelni fogják ezt, a kisebb prémium SUV-knál többet számít a dizájn és a hasonló részletek, mint hogy az adott modell jön-e ki legjobban az Excel-táblás összehasonlításból.

Leginkább a fara jaguaros, ha a hátsó lámpák nem lógnának rá a hátsó sárvédőre, oldalnézetből szinte bármilyen modern, divatos kis SUV lehetne, és a hűtőmaszkján is viselhetne sokféle emblémát, ha nem épp a Jaguaré volna rajta. Eleve nem hosszú a kocsi, de a nagy lemezfelületek és a szűk ablakok miatt még a valóságosnál is zömökebbnek tűnik, a húszcolos kerekekkel akkor is vonzaná a tekintetet, ha nem piroslana ki a szürke világból.

Aki látta már belülről mondjuk a nagyobbik SUV F-Pace-t vagy az XF-et, azonnal felismeri majd az E-Pace-ből a kicsit bumszli közepű kormányt – körülbelül ennyi a hasonlóság az infotainment menürendszerén kívül. Itt nem tekerő, hanem kar a váltó előválasztója, a kormány mögött hagyományos órák vannak, középen egy kis képernyővel, a váltókar körül egy indokolatlan fémbetétutánzattal, mellette egy dizájnkapaszkodóval. Barátságos és modern az összkép, de hiába a bőr és a piros cérna, egy adag jóindulat is kell hozzá, hogy prémiumbelsőnek nevezzük.

A jóindulatunk megvan, a baby Jag ugyanis elérte azt, amit csak kevesen manapság: szerethető.

Erre szüksége is van, mert a kompakt SUV-k kategóriája zsúfolt, mint a reptéri busz, a tehetősebb-nagyobb igényű vevőket is célozzák sokan, az E-Pace viszont azok műszaki szintjét még nem üti meg, ha formában ott is van a legjobbak között.

Zömöksége egyébként nem csak látszat: mivel a márka nagyobb SUV-jával szemben alumínium helyett a Range Rover Evoque acélalapjára épül, üresen is több mint 1,8 tonna, szerencse, hogy a tesztautót egy kétliteres, 250 lóerőre turbósított négyhengeres benzines mozgatta. A kisjaguáros erő tehát adott, az esetlenségről pedig a váltó gondoskodik: a program olyan zavarba jön néha, mintha nem csupán választania kellene a kilenc fokozatból, hanem követnie az örök traffipax-elkerülés Grabovoj-számsorát. Súlyos patthelyzet, hogy ez az automata rossz, manuális viszont a benzinesekhez nincs.

Kár, mert különben a tömege ellenére jó vele menni, stabilan fekszi az aszfaltot, ezzel is kifejezve, hogy ne akarjuk elhagyni azt. Hét másodperc alatt ér százra, ha nem a sportkocsit keressük benne, akkor jót közlekedhetünk egy szükségesnél jóval dinamikusabb SUV-val, ehhez a kicsit megtévesztő nevű Race vezetési mód javasolt.

Ennek persze ára van: bár az alap E-Pace-t sikerült hajszálra tízmillió forint alá nyomni, az első modellévben elérhető First Edition változat 20,3 millió ezzel a benzinmotorral, vagy néhány ezerrel olcsóbb a 180 lóerős, szintén négyhengeres dízellel. Csak ehhez kérhető a Caldera Red fényezés (a fekete és a fehér mellett), és minden jár hozzá – összkerékhajtás, LED-fényszórók, húszcolos felnik, tízcolos infotainment rendszer, navigáció, Meridian hifi, head-up display, hasítottbőr-hatású tetőkárpit és bőrkárpit… –, ami kell, vagy nem kell, de a prémiumkategóriában illik. Elég húzós egy Nissan Qashqai-méretű kocsiért, de érthető, ha valaki kiadhat ennyit, és a Jaguar-kölyköt választja.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Jaksa Bálint)

A kaland folytatódik
Megjelent a Roadster magazin második nyomtatott kiadása, amelyben ismét olyan történeteket gyűjtöttünk össze, amelyek minket is folyamatosan inspirálnak. Szerintünk szebb lett, mint az első szám, reméljük, neked is tetszeni fog. Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.
Close

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom