Bemutatkozott az Egyesült Államokban, Houstonban James Tapscott ausztrál land- és fényművész, méghozzá a City Place-ben elhelyezett két alkotással. Mindkettő az Arc ZERO sorozat egy-egy új változata.
Nimbus és Eclipse névre hallgat Tapscott két új installációja, amelyet az egyik legnépszerűbb parkban találunk.
A két mű együtt alkotja a víz különböző állapotainak egyetlen, kibővített élményét: folyékony és ködös, folyó és mozdulatlan, közvetlen és távoli.
Az Eclipse egy jókora félkör, amely a tükröződéssel válik teljessé, vagyis önmagában sem a mű, sem a helyszín nem tudná létrehozni. Az installációk párát bocsátanak ki, így mindig új arcukat mutatják a légköri viszonyok szeszélyeinek függvényében.
Mivel az Eclipse a park legmagasabb pontján található, alulnézetből is látható, ám mivel a teljes kör csak a mű szintjén tárul fel, a néző saját teste is a befogadás eszközévé válik. Éjszaka a LED-világításnak köszönhetően még erősebb hatást gyakorol az Eclipse.
A Nimbus másképp működik: a teljes gyűrű a vízfelszín felett helyezkedik el egy pallón, amely közvetlenül átvezet rajta, és a néző teste a mű helyszíne a szó legszó szerinti értelmében: a köd beborít, a küszöböt a saját mozgásoddal léped át.
A két mű egymással is párbeszédben áll, a helyszín pedig a mű harmadik elemévé válik, azzá a feltétellé, amely mindkettőt lehetővé teszi. Ahogy Tapscott fogalmaz:
„Most először látható mindkét mű ugyanazon a helyen, és ami világossá vált, az az, hogy mennyire tökéletesen reagálnak egymásra.”
Tapscott Arc ZERO sorozata 2009 óta szerepel nemzetközi kiállításokon, állandó installációkkal Szöulban és Kaohsziungban, valamint időszaki alkotásokkal Ázsiában, az Egyesült Államokban és Európában.
Az Arc ZERO installáció augusztus 16-ig látható a houstoni City Place-en.
(Forrás: Studio JT, fotók: Studio JT, portrékép: Nicki Evans)
amerikai egyesült államok | installáció | texas | video | James Tapscott | galéria
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Ház az Atlanti-óceán kapujában, ahonnan a polgárőrség a határt figyelte egykor
Feltámasztják a '60-as évek optimizmusát ennek a múzeumnak a felújításával
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!







