Egyre komolyabb lépéseket tesz az egyik legnépszerűbb japán síközpont a turisták zavaró viselkedése ellen. A Nagano prefektúra északnyugati részén fekvő Hakuba új rendeletet vezet be, melynek értelmében pénzbírsággal sújtják azokat, akik nem tartják tiszteletben a helyi együttélés szabályait.
Az új szabályozás 2026. július 1-jén lép hatályba, és olyan problémákra reagál, mint a graffitik megjelenése, az éjszakai hangoskodás vagy egyéb, lakosságot zavaró tevékenységek. Bár Hakuba már 2015-ben elfogadott egy ehhez hasonló irányelvet, ám az eddig nem járt szankciókkal, így a visszatartó ereje nem bizonyult elégségesnek.
A felülvizsgált rendelet nyolc konkrét szabálysértési kategóriát határoz meg. Amennyiben az érintett figyelmen kívül hagyja a hivatalos felszólítást a jogsértő magatartás befejezésére, akár 50 ezer jenes, azaz hozzávetőleg 120 ezer forintos bírságot is kiszabhatnak rá.
A tiltott tevékenységek közé tartozik többek között a graffitik vagy matricák elhelyezése köz- és magánterületen, az este 10 óra utáni kiabálás és hangos zenehallgatás, a hangosító berendezések használata, az éjszakai tűzijáték, valamint a séta közbeni dohányzás.
A falu vezetése szerint a cél „Hakuba gyönyörű természeti környezetének és élhető lakókörnyezetének megőrzése”.
Hakuba az elmúlt években világszerte ismertté vált az ottani kivételes minőségű porhóról, és a „porhóvadászok” egyik kedvenc úti célja lett. A turizmus növekedése extrém méreteket öltött: míg 2023-ban mintegy 330 ezer látogató érkezett a faluba, addig 2024-ben már közel 2,71 millió turista fordult meg ott.
A robbanásszerű növekedés jól illeszkedik Japán világjárvány utáni turisztikai fellendülésébe, amelyet a gyenge jen és a japán síterepek iránti nemzetközi érdeklődés növekedése is segít. A helyiek ugyanakkor egyre gyakrabban panaszkodnak a külföldiek viselkedésére, ezért határozott fellépést követelnek.
Hakuba ezzel csatlakozik ahhoz a mintegy húsz japán önkormányzathoz, amelyek már hasonló szabályozást vezettek be a túlturizmus negatív hatásainak csökkentésére.
(Forrás: Independent, fotók: Getty Images)
rendelet | síterep | bírság | szabályozás | síresort | viselkedés
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
Idén az időjárás is átírhatja a nyaralási terveket: erre figyelmeztetnek a szakértők
Ezek most a világ legbiztonságosabb országai
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!


