Close
Az ember, aki mennybe vitte a giccset – Jeff Koons-interjú

Az ember, aki mennybe vitte a giccset – Jeff Koons-interjú

Nagyon kevés emlékezetes tíz perc van az ember életében. A legtöbb tíz percemre nem is tudok visszaemlékezni, olyan kevés idő ez, amit felesleges mérni. Ennyit késtem valahonnan, ennyit vártam valakire, ennyi volt egy állva megivott presszó, ennyi volt két legyalogolt buszmegálló. Most pedig itt ülök egy patinás müncheni szálló egyik dísztermében, és az egyetlen realitás az a tíz perc, ameddig feltehetek öt rövid kérdést a neo-pop és poszt-pop művészet megkerülhetetlen figurájának; annak az embernek, aki mennybe vitte a giccset, és aki talán a legkritizáltabb, de egészen biztosan a legdrágább alkotója a kortárs művészetnek. Tíz perc Jeff Koonsszal avantgárdról, elrettentő művészetről, transzcendens megélésről, és arról, hogy az ember minden, csak nem egy válaszjeladó.

– 2019-ben egy aukción 91,1 millió dollárért kelt el a Rabbit című szobra, mellyel ez lett a legdrágább, élő alkotótól származó alkotás – ön pedig ezáltal a ma élő legdrágább művész. Mit gondol, ez a tény milyen irányba befolyásolhatja a kortárs művészetet és a most alkotó, fiatal művészeket?

– Nekem ez az egész annyira absztrakt. Amikor aukciós eredményekről mesélnek nekem, úgy érzem, mintha valaki másról beszélnének. Számomra az jelenti az ambíciót és az örömöt, hogy a művészeti közösség része lehetek, és dialógusban vagyok más művészekkel. Fiatalkoromban az avantgárd körül forogtak a gondolataim, ahol új ötletek születnek, ahol a saját létezésedet és életmódodat át tudod formálni valami mássá, ugyanakkor csoportként meg tudod változtatni a közösséget is. Ennek az energiának akartam mindig is a része lenni. Ennek az innovációnak.

Szerencsésnek érzem magam, hogy mindezt megtehetem: egy nemzetközi közösség részeként élek a művészeti világban, ahol folyton megvitatjuk a művészetet. Mindig azt az érzést és megélést kerestem, amelyben zsigerien ható dolgokat hozhatok létre, és megváltoztathatom a testem génkifejeződését.

Amikor létrehozok valamit, a tudatom megváltozik, és megváltozik a génkifejeződésem. Ez érdekel, ezt tartom értéknek.

Azt tartom értékes és jelentéssel bíró megbecsülésnek, amikor olyan dolgokat hozok létre, amelyekkel másoknak tudok segíteni.

– Tehát ön szerint a művészetben az érték és a pénz nem áll kapcsolatban egymással?

– Csak azon az alapvető, elemi szinten, ahogy a társadalom a pénzzel bánik. A művészet és az érték vonatkozásában semmilyen kapcsolat nincs. Úgy nőttem fel, hogy imádtam és tiszteltem olyan emberek munkáit, mint Andy vagy Roy, tizenkilenc éves koromban pedig találkoztam Dalíval, aki volt olyan kedves, hogy szánt rám időt. Amikor Dalíval voltam, azt éreztem: ezt én is meg tudom csinálni, én is tudok minden nap úgy élni, ahogy ő! Dalí is az avantgárdban élt, Párizsban, fantasztikus költőkkel, művészekkel – és micsoda életet alakított ki! Ebben akartam én is részt venni. Ahhoz pedig, hogy mindezt a limitált, falusi pennsylvaniai hátteremmel meg tudjam lépni, szerencsére volt elég magabiztosságom és önbizalmam. Ahhoz, hogy elfogadjam, ki vagyok, és képes legyek mindent beletenni, amim csak van. Ahelyett, hogy rettegtem volna, és megrémített volna, hogyan kéne ezt az egészet csinálni, elfogadtam, ki vagyok én, és mit tudok adni. Elfogadtam és felajánlottam magam a világnak.

– Félt valaha, hogy nem lesz sikeres a művészetben?

– Tudja, nagyon szerencsés vagyok, hogy milyen emberekkel, milyen mentorokkal és barátokkal hozott össze a sors. A művészeti suli első napján elmentünk a baltimore-i művészeti múzeumba, ahol egy nagyszerű kiállítási anyagot néztünk meg a Cone nővérek gyűjteményéből, Matisse-okkal, Cézanne-nal, európai művészettel – és tudtam, hogy senkit sem ismerek. Ismertem Picassót és Dalít, Braque-ot és Cézanne-t viszont már nem. De valahogy túléltem ezt az érzést. Az ember így kezd rálépni elfogadás útjára. Ha az összes előítéletet eltávolítjuk, rájövünk, hogy minden a saját transzcendens megélésünk, és a művészet az, amivé maga az ember válik.

A művészet tud olyan hordozóként is működni, amely erőtlenné tesz. Az olyan művészet, ami azt érezteti veled, hogy neked is le kell tenned valamit az asztalra. Tudnod kell már valamit arról, amit nézel. De a benned lévő narratíva csakis rólad szól, az ember nem egy tárgyilagos és élettelen válaszjeladó. Minden rólad szól, és a saját lehetőségeid esszenciájáról. Annyi embert eltávolít az, ahogy egyesek a művészetet használják, erőtlenné tesz, ahelyett, hogy azonnal kommunikálna veled és megerősítene.

– Ez kicsit úgy hangzik, mintha vissza kéne térnünk ahhoz az állapothoz, amikor gyermeki szemmel nézzük a világot, benne pedig a művészetet. Amelyben nem kell művészeti háttértudás ahhoz, hogy értsük és megéljük a művészetet.

– Életünk minden pillanatában ott a lehetőség, hogy kisétáljunk Platón barlangjából, az egyértelműből, a jól láthatóból. Megvan bennünk a képesség, hogy felszabadítsuk magunkat, és megtapasztaljuk az elérhető legmagasabb szintű transzcendenciát és tudatosságot. Akár most, ebből a szobából kisétálva is lehet egy olyan élményünk, ami megváltoztatja az életünket. Ami után képesek vagyunk igazán megélni azt a lehetőséget, amivé válhatunk.

Mindaddig korlátolt az egész, amíg nem veszed ki az előítéleteket. Ha eldobod az előítéleteket és kihajítod az idegességet, a nyugtalanságot és a félelmet, akkor tudod elfogadni, hogy ki és mi vagy. Ha mindezektől megválsz, a világ hozzáférhetővé válik.

Minden támogat, és minden önmaga valójában tökéletessé válik. Az előítéleteink által szeparálódunk, diszkriminálunk és elvesszük az erőt magunktól. Elidegenítjük önmagunktól a saját lehetőségeinket. Amikor viszont elfogadunk mindent, meglátjuk, milyen elképesztő információbőség vesz körül. Egész egyszerűen minden az orrunk előtt van, és semmilyen lehetőség sem marad többé rejtve előttünk.

– Hogyan látja az elkövetkezendő éveket? Milyen projektek lebegnek a horizonton?

– Nagyon izgatott vagyok. Rendkívül élvezem, amit csinálok, és nagyra értékelem azt a platformot, ahol már évek óta dolgozhatok. A jövőben is szeretnék alkotni, dolgokat létrehozni. Érdekes időket élünk most, hihetetlen feszültség van a világban. Ez a feszültség pedig szerintem egy olyan lehetőség, amelyben annyira hatásos lehet a művészet, amennyire művészet csak hatásos lehet. A művészet kommunikálni tud az emberekkel: meg tudja mutatni, mi releváns, és segíthet összehozni a világot. Mert egyek vagyunk. We are one.

(A cikk megjelent a Roadster magazin 6. számában, fotók: Getty Images)

Jeff Koons | művészet | interjú | alkotó | kortárs

FOLYTASD EZZEL

Egzotikus ízek, romantikus séták és egy mesebeli kastély – Ajándékötletek Valentin-napra

Ezért vacsoráznak mindig ennyire későn Spanyolországban

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!

Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram