Close
Nagyon erős lesz magyar választékban a legfontosabb hazai művészeti vásár

Nagyon erős lesz magyar választékban a legfontosabb hazai művészeti vásár

A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került magyarországi művészeti szcéna támogatása és a látogatók biztonsága is kiemelt figyelmet kap a 10. Art Market Budapest (AMB) kortárs művészeti vásár; a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválhoz csatlakozó eseménysorozatot október 22. és 25. között tartják meg a Millenáris Park kiállítótereiben és parkjában.

Magyarország legnagyobb, évente jelentkező kortárs képző- és fotóművészeti kiállításának megrendezését a hazai galériák és művészeti szereplők példátlanul széles körének elkötelezett szerepvállalására épülő, széles szakmai együttműködés tette lehetővé – közölték a szervezők, hozzátéve: az utazási nehézségek ellenére külföldről is érkeznek vendégek, hiszen csaknem húsz ország kiállítói jelezték részvételi szándékukat.

Mivel azonban az idei évben a külföldi kiállítók egy része távolmaradásra kényszerül, az AMB digitális kiállítási platformot hoz létre. A szervezők szándékai szerint az újonnan kifejlesztett, online kiállítótér Art Market Budapest Virtual néven, határokon átívelve kapcsolja össze a kiállítókat a műgyűjtők és művészetfogyasztók kiterjedt nemzetközi hálózatával.

Mint a szervezők hangsúlyozták, az idei vásáron a látogatók és résztvevők egészségének védelme prioritást élvez, ezért – a CAFe Budapest Fesztivál által részletesen kidolgozott protokollnak megfelelően és a már tapasztalatot szerzett hazai és külföldi művészeti intézményekkel is konzultálva – rendkívül szigorú járványügyi eljárásrendet alakítanak ki.

A közlemény szerint a vásáron a húsznál is több hazai kereskedelmi galéria által képviselt, a piacon már bevezetett művészekből, köztük számos kortárs klasszikusból álló portfóliók mellett a fiatalabb alkotói generáció bemutatkozását többek között a magyarországi művészeti egyetemek válogatásai és a Derkovits-ösztöndíjasok bemutató kiállítása is biztosítja.

Szimbolikus jelentőségű gesztusként hívják fel a figyelmet a szervezők a Kortárs Galériák Egyesülete által létrehozott, központi kiállítási szegmensre; a best of jellegű összeállítás mellett pedig különleges fejlemény az is, hogy idén a külföldi galériák egy része is az általuk képviselt magyar művészekre fókuszál. Ezúttal a hazai választékot erősíti az Art Market Budapest fotóművészeti anyaga is, hiszen bár a vásár fotószekciója a biztonságos lebonyolítás érdekében ezúttal nem önálló kiállítási csarnokban kap helyet, a magyar fotóművészet legjavát így is mintegy tucatnyi kiállítási standon tekintheti meg a közönség a művészeti galériák mellett olyan szereplők jóvoltából, mint például a Robert Capa Kortárs Fotóművészeti Központ vagy a Magyar Fotóművészek Szövetsége – áll a közleményben.

Mint a szervezők kiemelték, az Art Market Budapest mintegy százötven programja is a magyar művészeti értékekre igyekszik irányítani a hazai közönség figyelmét. A kultúrafogyasztók érdeklődésének felkeltése érdekében az AMB a JCDecaux közreműködésével például Budapest központi helyszínein művészeti kiállítást szervez, a szabadtéri tárlaton bemutatott műtárgyak eredeti példányai pedig a művészeti vásáron lesznek láthatók.

A szervezők szándékai szerint Közép- és Kelet-Európa kortárs művészetének nemzetközi bemutatását is szolgálja a 30 (thirty) FREE művészeti program, amely a harminc évvel ezelőtt a régióban lezajlott rendszerváltásról emlékezik meg azzal, hogy a volt kommunista országokból érkező kiállítók közreműködésével a korszak művészetét eleveníti fel, illetve a társadalmi változásokra adott alkotói reflexiókat mutatja be. Az így létrejövő kiállítási anyagot az – ezúttal az online térbe költöző – Inside Art művészeti és műtárgypiaci konferencia keretében a témának szentelt szakmai nap egészíti ki.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: MTI, fotók: Art Market)

program | art market | kortárs | budapest | galéria

FOLYTASD EZZEL

Rendhagyó kártyapartin mutatta be teljes programját a harmadik Liszt Ünnep

Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram