Ritkán lehet látni ilyen repülő csodákat a Balatonon

A tavalyi évhez hasonlóan idén is októberben, 10–11-én rendezik meg Magyarország egyetlen foiler találkozóját.

A balatonföldvári Foiling Balaton célja, hogy a világon egyre népszerűbbnek számító foil tevékenységet bemutassa a sportág hazai kedvelőinek. A hétvégén olyan csodás vízi járművekben lehet gyönyörködni, melyek egy víz alatti szárny (hydrofoil) segítségével képesek repülni a víz felett.

A szervezők – az előzetes jelentkezések alapján – több mint húsz hajóra számítanak. A nagyhajók kimaradnak a versenyből, minden más flotta azonban növekedett a tavalyi évhez képest, a Waszpok, Moth-ok és kite-ok is nagyobb számban képviseltetik magukat idén, ami remek csatákat szoros, látványos versenyt ígér – olvasható az esemény Facebook-oldalán.

A külső szemlélők a partról követhetik majd az eseményeket, illetve a bátrabbak akár ki is próbálhatják a suhanó bárkákat. A futamok után természetesen lehetőség van kötetlen beszélgetés keretében mindent megtudni az adott hajókról.

A rendezvény szombaton reggel 9 órától kezdődik, és vasárnap 16 óráig tart. A bemutatókat, gyorsasági és pálya-megmérettetéseket az időjárás függvényében alakítják ki. A repülő bárkákat széliránytól függően a balatonföldvári mólóról is meg lehet tekinteni.

Ez is érdekelhet:

Olyan helyekről fotóz a Balaton fotográfusa, ami másnak eszébe sem jutna

Munkáival szeretné elkápráztatni az embereket, elégedettséget, mosolyt csalna az arcukra. A Balatonimádó Orbán Péter képei szinte megigéztek minket, úgyhogy nyomban megkerestük a fotóst, mesélje el, hogyan születnek a magával ragadó alkotásai. 

(Fotók: Getty Images, Unsplash)

virotlázás | hajó | foiling | balaton | foiler

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom