A természet még egy világvárosban is képes visszavenni, ami az övé, a fiatal francia fotós, Jonk pedig feltárja nekünk a magára hagyott épületek szépségét.
Ha elhagyatott helyekre gondolunk, ahol a természet szép lassan visszaveszi a hatalmat, zömmel térben vagy időben jól körülhatárolható területek jutnak eszünkbe. Kapásból beugrik Angkor Wat, majd a hozzá hasonló délkelet-ázsiai romvárosok, de gondolhatunk szellemvárosokra, egy-egy katasztrófa mementójaként továbbélő helyszínekre (Csernobil), esetleg valamely hirtelen hanyatlásnak indult iparág után maradt romokra, amilyenek Detroit pusztuló épületei.
Ha ebből azt gondolnánk, a hanyatlás jól körülhatárolható valamilyen, a fentiekhez hasonló szempont szerint, csak részben lenne igazunk.
A Jonk művésznéven alkotó Jonathan Jimenez fotóiból inkább az derül ki, hogy az amortizáció állandó, és mindenütt jelen van.
A harminchárom éves francia ugyanis egyszerűen elhagyatott városi épületeket kezdett fotózni, és bőséggel talált is ilyeneket Párizsban, Brüsszelben, Londonban, és szerte Európában.
Jonk tizenhét évesen kezdett fotózni és utazni, azóta több mint hatvan országban járt. Olykor a romokhoz egyszerűen hozzáfér, de sokszor illegálisan lopózik be egy-egy lezárt épületbe, ahol aztán nincs is túl sok ideje szétnézni, mint ebben az egykori villaépületben, ahová éppen csak beengedte egy mentora, de már a lépcsőn sem ment fel:
„Mindig a fotózás kedvéért utaztam – nyilatkozta nemrég Jonk. – Vallási szertartások Indiában és Sri Lankán, piacok Guatemalában és Ecuadorban, víz alatti világ Egyiptomban és Malajziában, brutalista építészet Kelet-Európában…
Mindig találtam okot venni egy repülőjegyet, és elindulni, többnyire egyedül, hogy erősebb legyen a kapcsolatom a helyiekkel, a helyi kultúrával.”
Fokozatosan alakult ki a pusztulásnak indult helyek megörökítése, és a képeit látva valóban lenyűgöző, időnként milyen szépség rejlik a pergő vakolatban, az indákkal befont málló falakban, a falfirkák üzenetmaradványaiban, az üresen kongó hatalmas terekben.
Jonkot először a graffitik érdekelték, ez kapcsolódott össze az utazási szenvedélyével. „Tizenhét évesen Barelonában töltöttem a nyarat, ahol hatalmas graffitikultúrát fedeztem fel, ami a mai napig is fontos a számomra. Attól a nyártól kezdve mindenhol befotózom a graffitiket és a street artot.”
Márpedig a graffitisek előszeretettel vonulnak félre elhagyott épületekbe. Jonk ezekben teljesen egyedi képeket készíthetett.
Párizsban, a lakhelyén is elkezdte felfedezni a nem használt tetőtereket, aluljárókat, nem hivatalos katakombákat. „Így kezdtem dokumentálni a város láthatatlan arcát, még 2000 körül. Ebben találtam meg az izgalmat, az adrenalinlöketet, amit mindig is kerestem.
Ahogy graffitik után kutatva barangoltam, meglepett, mennyire intenzív hangulatot árasztanak a pusztulásra ítélt épületek, és milyen szépséget rejt az idő múlása, a rozsda, a por, a betört ablakok.”
Némiképp meglepő módon igazán veszélyes helyzetbe sosem került. Egy sörfőzde felfedezése közben a jelzőkutya riasztotta a biztonsági őröket, akik kihívták rá a rendőrséget. „Annyiban törvénytelen, amit csinálok, amennyiben ezek privát épületek – nyilatkozta később –, de soha semmit nem teszek tönkre, nem feszítek fel kapukat. 99 százalékban meg is értik, hogy csak fotózom, és egyszerűen elküldenek. Annak a biztonsági őrnek biztos rossz napja volt.”
Azóta mintegy ezer elhagyott épületet keresett fel világszerte, járt számos nagyvárosban, kiadott egy albumot Naturalia címmel, míg legutóbb a volt Jugoszláviát már szisztematikusan járta végig, az ott készült fotókból állította össze a Spomeniks című második könyvét.
Ez utóbbi már forrásértékű munka: ötven kommunista emlékművet fotózott le, és mindegyiknek feltűntette a nevét, helyét, a fotózásának körülményeit, és többnyire az építész neve, az emlékmű átadásának ideje is megvan, sőt még az építmény történetéről és szimbolikájáról is ír.
„Idővel az utazásaim számomra legerősebb élményére, a természet újbóli térnyerésére kezdtem koncentrálni. Költői, talán mágikus is, ahogy a természet visszaveszi, ami egykor az övé volt: a tereket, amiket megalkotott, majd magára hagyott az ember.”
Jonk ezzel együtt fogékonyabb maradt a jóval földhözragadtabb pillanatokra is. 2015-ben egyszerű nézőként jegyet váltott a helyi Grand Slam-tornára, a Roland Garrosra, ahol – mint bármelyik sportfotós – képeket készített a teniszezőkről, de Hugh Grantet is lekapta, és a sajtószoba üvegfala mögött szertelenül tekergő kábelkötegekről is mutatós képet készített.
Ez a fogékonyság pedig azzal kecsegtet, hogy Jonk idővel újabb területeket is felfedez, és a következő albumát talán már egy másik témakörből állítja össze.
Ez is érdekelhet:
Gábor feedjét végigpörgetve egy letisztult, minimalista világba csöppenünk. A hobbifotós főként tájképeivel robbantotta fel az Instagramot, és most elmondja, hogy csinálta.
fotós | Jonk | fotózás | épületfotó | dizájn
Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod
10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod
Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!