A világ leggyorsabb autójának dizájnere már a BMW-nek rajzol – Jozef Kabaň-portré

A szomszédból indult útjára a dizájner, aki a világ leggyorsabb autóját tervezte. Jozef Kabaň, aki még huszonéves korában álmodta meg a Bugatti Veyront, aztán a kalapos škodás imázsát változtatta meg, mostantól a BMW-nek dolgozik.

Ha még nem tetted, akkor érdemes lesz megjegyezni Jozef Kabaň nevét, hiszen a 44 éves szlovák dizájnert egészen biztosan a legnevesebb autótervezők közé fogják sorolni, ha nem sorolják oda már ma is. A neve mellé több olyan eredményt is írhatunk, amire büszke lehet, például

még huszonéves korában vetette papírra a Bugatti előző szuperautóját, aztán szinte már prémiumigényű márkává húzta fel a Škodát, mostantól pedig a jövő BMW-inek formájáért felel.

1973-ban született a szlovákiai Zsolna közelében, és amikor megszerezte ipari formatervezői diplomáját Pozsonyban, már sejthette, hogy a rendszerváltozásnak köszönhetően igencsak nagy lehetőségek előtt áll. Ugyanabban az évben, 1991-ben került a Volkswagen-csoporthoz a Škoda, annak pozsonyi gyárával együtt, és hat évvel később Kabaň éppen a Volkswagen ösztöndíjával lett a londoni Royal College of Arts végzőse.

Nem meglepő, hogy Kabaň ezek után Wolfsburgban kezdett dolgozni, ahol az első feladata a Volkswagen Lupo és a Seat Arosa megtervezése volt, de nemsokára egy ennél jóval nagyobb ívű munkát bíztak rá. Még bőven huszonéves éves volt, amikor elkészült annak a szuperautónak a formatervével, amelyik egy évtizeden keresztül nem talált legyőzőre, 431 km/órás sebességével a világ leggyorsabbjának számított: ez a Bugatti Veyron.

A mesterműve tehát kétségkívül a 16 hengeres szuperautó, de Kabaň nagyobb elismerést érdemel azért, amit utána végzett. Rövid ideig az Audi külső formatervezői posztját töltötte be, majd egy évvel később, 2008-ban kinevezték a Škoda vezető dizájnerének, és oroszlánrészt vállalt abban, hogy a cseh márka azzá vált, aminek ma ismerjük. A prémiumigényességgel megtervezett Superbet vagy Kodiaqot már nemcsak egy Volkswagen, hanem akár egy Audi mellé is oda lehet állítani.

Most pedig még nagyobb feladat előtt találta magát, és ezért is érdemes lesz a fejedbe vésned a kalapos n-nel írandó, ny-nyel ejtendő nevét, hiszen Jozef Kabaň a BMW vezető formatervezője lett. Ha nem követed naprakészen, hogy éppen ki felel a müncheni márka dizájnjáért, akkor is biztosan tudod, hogy a kilencvenes években Chris Bangle forgatta fel fenekestül a BMW-k megjelenését, akitől Adrian van Hooydonk vette át ezt a szerepet, utóbbi azóta is vezető a márkánál.

A legújabb BMW-modellek atletikus, mégis harmonikus formája már Karim Habib munkája volt, a libanoni származású kanadai dizájner azonban a múlt év elején hirtelen távozott a BMW-től, szükség volt tehát valakire, aki nemcsak betölti a helyét, de új szemmel viszi még magasabbra a márkát. Itt jött képbe Jozef Kabaň, akivel a genfi autószalonon váltottunk néhány szót, és megnyugtatásul annyit már most elmondunk, hogy a BMW-k formája nagyon jó kezekben van.

Nemcsak azért, mert fentebb láthatod, hogy a szlovák dizájner elég figyelemreméltó referenciával rendelkezik, hanem azért is, mert Kabaň eltérő látásmódja anélkül fejlesztheti tovább a BMW-k dizájnját, hogy ehhez szüksége lenne a rajongókat megdöbbentő forradalmi változásokra. Kabaň, mint minden formatervező, már évekkel előre tervez, ezért a következő egy-két évben bemutatkozó modellek még nem viselik a keze nyomát. Szükség lesz még három-négy évre, mire az utakra kerülnek azok az autók, amelyeken most dolgozik, és mivel az autógyártás egyre gyorsabb ütemben változik, nem könnyű megjósolni, mi lesz akkor. Belátjuk, ha csak arra gondolunk, mit vártunk el a mobiltelefonunktól egy évtizeddel ezelőtt, és mit várunk el ma.

Nehéz kibillenteni a nyugalmából a kérdésekkel, de miért is lenne könnyű zavarba hozni azt a dizájnert, aki ha kell, ugyanúgy mesteri formát rajzol egy ezer lóerős szuperautónak, mint egy rekorder csomagtartójú családi kocsinak?

Vajon mire számíthatunk tőle, kísérletező vagy továbbfejlesztő lesz a dizájnja? Kabaň szerint egy prémiumgyártó vevője azt várja el, hogy mindig valami újat mutasson neki a márka, és a BMW egyébként is elég jó ebben. De nem kell feltétlenül új korszakról beszélni csak azért, mert a márkához érkezett, hiszen az egyes típusok folyamatos evolúciójának is nagy hagyománya van a BMW-nél.

„Felénk úgy mondják, hogy aki fél, ne menjen be az erdőbe”

– mondja Kabaň, és szerinte az, aki nem vállal kockázatot, nem való formatervezőnek. Példaként hozta a BMW X6-ot, amit elsőre nem fogadtak túl jól, miközben ma nem lehet meg egy prémiummárka egy valamirevaló kupéterepjáró nélkül.

Nincs olyan típus, amit a legszívesebben tervezne, ebből a szempontból nem vallja magát tipikus autórajongónak, akinek minden vágya, hogy sportkocsikat és versenyautókat rajzoljon. Szereti kitalálni, hogy mire vágynak az emberek, és mint mondja, minden autónak van vevője, aki megérdemli, hogy a legjobbat kapja, ebben pedig egyet kell értenünk vele.

Amikor búcsúzóul azt kérdeztük, hogy melyik a kedvenc klasszikus BMW-je, nem sokat gondolkodott a válaszon: a BMW M1, ami végső soron elég biztató a márka jövőjére nézve.

Ez is érdekelhet:

A magyar, aki milliók életét mentette meg, és Porsche is lopott tőle – Barényi Béla-portré

A magyarok többségének fogalma sincs róla, ki Barényi Béla, ez azonban nem őt minősíti. Arra ott vannak azok a fejlesztései, amelyek alapvetően változtatták meg és határozzák meg azóta is az autóipart.

(Fotó: Nagy Gergely, Škoda)

formatervező | jozef kaban | seat arosa | skoda | dizájner

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom