Kaliforniában nem haboznak kihasználni a rengeteg napsütést

Már most az 1990-es szint alatt van az üvegházhatású gázok kibocsátása, de egy sor intézkedéssel tovább javítanak a helyzeten.

Kaliforniában – az amerikai államok közül elsőként – elfogadtak egy hónapok óta tervezett törvényt, amely szerint 2020-tól minden új építésű házra napelemeket kell majd szerelni. A cél az összes áramot megújuló forrásokból nyerni, hogy drasztikusan csökkentsék az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Az állam számításai szerint mintegy tízezer dollárral emeli majd meg az építési költségeket a napelem, ugyanakkor adnak ösztönzőket a telepítéséhez, továbbá idővel az alacsonyabb villanyszámla révén megtérül a beruházás.

Kalifornia tehát még feljebb kapcsol, pedig eddig sem tétlenkedett: az amerikai államok közül ott a legmagasabb a napenergia része az áramtermelésben (13% körül), de használják erre a vízenergiát is. Mivel pedig az üvegházhatású gázok mintegy negyven százaléka az autókból kerül Kalifornia légkörébe, a házak után az autózás reformja következhet.

Az elektromosautó-vásárlás támogatása akár 4500 dollár is lehet jövedelemtől függően, ezenkívül az állam nemrég engedélyt adott az önvezető autók tesztelésére is. Közben a közmű szolgáltatásokért felelős hatóság számára négy, lítium-ion akkumulátoros energiatárolót épít a PG&E energetikai cég, amelyekkel három gázturbinás erőművet váltanak majd ki.

Az erőfeszítések eredménye, hogy már 2016 óta az 1990-es szint alatt van az államban az üvegházhatású gázok kibocsátása.

elektromos autó | városfejlesztés | los angeles | kalifornia | napelemek

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom