Egészen hihetetlen híresség indul Joe Biden ellen az amerikai elnökválasztáson

Vajon hány szavazatot gyűjt be?

Kanye West bejelentette, hogy 2024-ben indulni akar az amerikai elnökválasztáson: a közelmúltban több botrányba is keveredett amerikai rapper erről egy videóban számolt be, amelyet a közösségi médián posztoltak, írja a BBC News.

A sztár, aki korábban hivatalosan "Ye"-re változtatta a nevét, a kampányindításáról szóló videót Ye 24 felirattal tette közzé.

Egyúttal azt is elmondta: felkérte Donald Trumpot, hogy induljon vele jelölttársaként, de a volt elnök nem volt elragadtatva a gondolattól: Trump - mint mondta - gyakorlatilag kiabált vele, és közölte, hogy veszíteni fog.

West 2020-ban is indult az elnökválasztáson, de mindössze 70 ezer szavazatot gyűjtött. Az utóbbi időben Westet több provokatív megnyilvánulása miatt bírálták. A párizsi divathéten White Lives Matter feliratú pólóban jelent meg, holott ezt a kifejezést a fehér felsőbbrendűség hívei használják a színes bőrűek egyenjogúságát hirdető Black Lives Matter mozgalomra válaszolva.

Később antiszemita megjegyzései és utalásai miatt került kritikák kereszttüzébe, s nemcsak ügynöksége vált meg tőle, hanem több nagy divatmárka is közölte, hogy többé nem dolgoznak vele.

A sztár saját bevallása szerint egy nap alatt kétmilliárd dollárt veszített.

A Rolling Stone magazin pedig a napokban írta meg, hogy az Adidas, ahol a rapper Yeezy márkájú cipőit gyártják, vizsgálatot indított, mert az alkalmazottak panaszt tettek toxikus munkakörülmények miatt.

(Fotók: Getty)

amerikai elnökválasztás | zene | elnökválasztás | amerika | rapper

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom